Szani Konyhája, sütni-főzni, szívvel-lélekkel

Diploma torta

12666330_1005833752796931_656739789_n

Öcsém befejezte egyetemi tanulmányait,

így diplomaosztójára és legfőképpen az Ő

tiszteletére szerettem volna egy szép tortát készíteni.

Régóta tervezgettem, hogy valami maradandót fogok alkotni,

ezért volt időm átgondolni, mit is szeretnék.

A szükséges anyagok beszerzése után és pár nappal az esemény előtt,

megkezdődhetett a munka.

Mindig izgulok, egy-egy kihívásnál de, ahogy belemélyedek az “alkotásaimba” ,

hamar el is múlik és az az öröm járja át a szívem,

amit az okoz, hogy szeretteimnek örömet szerezhetek! 🙂

Most sem volt ez másként! <3

Mielőtt azonban a receptre térnék,  még hagy mondjam el,

mennyire büszke vagyok az öcsémre Dávidra!

Távol az otthontól, szeretteitől helyt állt és sikeresen lediplomázott!

Szeretünk és Gratulálunk! <3

12688353_1140594852641299_406064643902018157_n

 

12674454_1005833552796951_1604795884_n

Hozzávalók:

a könyvekhez való tésztához:

35 dkg liszt

1 cs. sütőpor

20 dkg cukor+ 8 dkg a habba

4 egész tojás( legalább M -es)

1,5 dl olaj

1,5 dl tej

12666257_1005832462797060_1357354547_n

a bagolyhoz való laphoz:

10 dkg kristály cukor+ 4 dkg a habba

17,5 dkg liszt

75 ml tej

75 ml olaj

2 tojás

1/2 cs. sütőpor

ezt az adagot egy 12 cm-es formába kétszerre sütjük meg

12714012_1005833959463577_149601108_n

Krém:

25 dkg mascarpone

1/2 ü. sárgabarack lekvár

2 dl tejszín

1 cs. expressz zseléfix

Továbbá a fondan alá:

1 kocka margarin

25 dkg porcukor

1-2 ek. víz

1 ek. tetszés szerinti aroma

1 cs. só

12696066_1005833669463606_470377949_n

Burkolatként:

1 kg fehér unidec,   némi fekete, fekete ételfesték filc, bordó burkoló vagy bordó por  festék

(vagy piros és barna keveréke,) kakaópor, 

12674541_1005832216130418_904884350_n

Elkészítés:

A könyvekhez való lap hozzávalóit készítjük először.

A tojásokat szétválasztjuk. A fehérjéhez adjuk a sót,

majd elkezdjük géppel felverni

és közben fokozatosan adagoljuk bele a cukrot.

Teljesen keményre dolgozzuk.

Ezután a sárgáját keverjük ki a cukorral fehéredésig,

majd jöhet bele az olaj és a tej, 

amiket lassabb fokozaton dolgozunk bele. 

Végezetül beleforgatjuk az előzőleg sütőporral kevert és átszitált lisztet.

Sütőpapírral bélelt tepsibe helyezzük, a munkalaphoz ütögetjük,

hogy a felesleges levegő távozzon. 

Akkora legyen a tepsi, hogy két normál méretű könyv kijöjjön belőle

félbe vágva, mely a bagoly súlyát is megtartja.

Előmelegített sütőben 175 C°-on süssük készre, tűpróbával ellenőrizzük.

Nekem a villanysütőbe szilárdulás után le kell takarnom a sütés végéig

alufóliával a piskótát. Akinek ilyen intenzív a sütője, járjon el hasonlóképpen.

A bagolyhoz szükséges lap hozzávalóit a fentiek szerint keverjük ki,

majd a forma aljára helyezzünk sütőpapírt

és a tészta egyik felét oszlassuk el benne.

Húzzuk spatulával a forma széleihez a tésztát középről indulva,

és ezt is ütögessük a

munkalaphoz a levegő távozásának érdekében.

Süssük készre.

Majd a másik adagot is készítsük el.

A lapokat hűtsük ki rácson.

A lapok közül majd az lesz a bagoly feje, ami szép magas kupola szerű.

A másik lap tetejét majd egyenesre vágjuk.

Krém:

A mascarponéban elkeverjük a lekvárt.

A tejszínt az expressz fixszel felverjük.

Ezután a géppel keverünk egyet-kettőt a mascarponén és végezetül

beleforgatjuk a habot.

A tálcára helyezett lapokat formára igazítjuk és betöltjük 

a krémmel, majd kissé lehűtjük.

12696274_1005831412797165_1366674351_n

A margarint a porcukorral és a többi hozzávalóval kihabosítjuk,

majd ezzel a vajkrémmel lekenjük a formák külsejét és tovább hűtjük. 

12713909_1005831469463826_346483342_n

Fehér burkolóba kakaóport gyúrunk,

ez lesz az egyik könyv és a bagoly “bőre” 😀

A könyv méretéhez nyújtunk körbe fehér burkoló,

abból lesznek a lapok.

A borítóhoz ismét mérünk. Pár mm-er nagyobb legyen,

hogy picit túllógjon a lapon.

Fapálcikát szúrunk bele legalább két helyen és ráhelyezzük

az ugyan így elkészített  második könyvet is.

 Ha nem bordó anyaggal készültünk,

akkor befestjük a fehéret. 

Barna porral, vagy kakaóval öregbítjük a lapokat ,

melyet száraz ecsettel dolgozunk el.

A bagolyhoz az egymásra helyezett lapokat beburkoljuk,

majd szemmel, tollal, talárral és diploma satyival díszítjük.

Utóbbihoz kis karton lapot használtam. 🙂

A könyv feliratot étel festék filccel és ecsettel készítjük 

 

 

 

 

 

 

 

Citromos tiramisu torta

DSCF0201

Pár csodaszép óriási és friss citrom Franciaországból, egyenesen a fáról szedve, ami megihletett.

Egyszerűen kihagyhatatlan volt, hogy ne készüljön valami illatozó finomság belőle,

jelen esetben egy jó kis tiramisu torta.

Természetesen készíthetjük hagyományos módon tálba is, kedvünk szerint rétegezve a piskótát és a krémet.

DSCF0161

Hozzávalók:

Krém:

500 g mascarpone

(nálam ez házilag készült, 2 nagy pohár tejföl és 2 nagy pohár natúr joghurt keverékéből,

melyekből textília segítségével kicsepegtettem a savót, pár óra leforgása alatt(min. 4 óra) )

15 -20 dkg porcukor

1 cs.vaníliás cukor vagy ennek megfelelő eszencia

1 csipet só

2 citrom reszelt héja és az egyik leve

2 dl tejszín

zseléfix

Továbbá:

3 dl tej

kb. 4 zacskó babapiskóta

kevés citrom és menta vagy citromfű díszítés gyanánt

DSCF0183

Elkészítés:

A mascarponéhoz hozzáadjuk a cukrot, a citrom héjat és levet, a sót a vaníliát, végül

a zselé fixszes tejszínt is óvatosan beleforgatjuk.

Kóstoljuk, ha szükséges még ízestjük szánk íze szerint.

A piskótákat tejbe mártjuk és egy réteget kirakunk belőle, krémmel fedjük, majd megismételjük

a műveletet.

A tiramisu krémben végződik.

A tetejét oldalát díszítjük, amennyiben torta formára készítjük.

Hűtőben lehűtjük tálalás előtt! 🙂

Tipp: Ha tálba készítjük a zseléfixet kihagyhatjuk!

 

Strand torta málnás mascarpone krémmel

DSCF0372

A kislányom 8. szülinapjára készült ez a tortácska.

Larámmal együtt találtuk ki és azt is, hogy mi kerüljön rá dísz gyanánt.

A krém és a tejszínes bevonat szinte megegyezik a meggy ragus tortával, a teteje viszont

stranddá változott 😉

Hozzávalók( 26 cm-es laphoz):

3 egész tojás

19 dkg cukor

0,75 ml olaj

0,75 ml langyos víz

19 dkg liszt

1 cs. sütőpor

(kakaós torta esetén, kakaóporral ízesítjük)

Ez egy laphoz elég, Én kettőt készítettem.

Krém:

1 nagy tejföl

1 nagy joghurt

5 ek. málnalekvár-más a tortához illő lekvár is kerülhet bele

15 dkg porcukor

1 csipet só

1 cs. expressz zseléfix

2 dl tejszín

Továbbá:

500 ml hulala és 1 cs. habfix a bevonáshoz

A tetejére:

1 cs. áttetsző torta zselé

pár csepp kék étefesték

némi kekszdara

különböző strandhangulatot idéző ehető vagy műanyag díszek.

DSCF0374

Elkészítés:

A tészta alapanyagait kikeverjük és tűpróbáig sütjük előmelegített sütőben, kb. 180C°-on.

Rácson kihűtjük.

A joghurtot és a tejfölt min. 4 órát csepegtetjük, felfüggesztett textilen keresztül. Ez lesz a mascarpone.

Ha kész, hozzáadjuk a cukrot, a sót, a túrót, a lekvárt. A tejszínt felverjük és a zseléfixet is hozzáadjuk közben,

majd a többi krémbe forgatjuk.

A lapokat szeleteljük és megkenjük az epres mascarpone krémmel.

A felső réteget  tejszínnel  fedjük és ahová a vizet imitáló zselét szánjuk, kicsit hullámosítjuk villával.

Itt-ott a tészta is kivillanhat.

A zseléhez hozzáadjuk a festéket melegítés után közvetlenül, majd a  leírás szerint visszahűtjük,

és míg meg nem köt teljesen, a tortára öntjük, óvatosan ne folyjon meg.

Ha közben kezd szilárdulni ne ijedjünk meg, a tenger hullámzó, habos hatását kelti.

Egy kis időre tegyük hűtőbe majd, ha teljesen szilárd a zselé ráhalmozhatjuk a másik oldalra a keksz darát.

Az oldalát tejszínnel vonjuk be és habzsáksegítségével, tejszínes díszítéssel dolgozzuk el a torta széleit, alját.

Díszíthetjük kagylóval,vagy kagyló formájú csokival, egyéb díszekkel.

 

 

Szilvakrémes torta

DSCF0501

Kislányomék iskolájában a Mihály napi búcsú utáni hétfő a lazítás napja, amikor a könyvek otthon maradhatnak.

A 2. osztályos tanulók őszi műsorral kedveskednek tanulótársaiknak, pedagógusaiknak.

Vetélkedőkkel, játékokkal telik a nap.

A szülőknek őszi gyümölcsökkel kell készülni, melyekből a gyerekek kedvükre csemegézhetnek.

Én kicsit eltérve a hagyománytól a gyümölcsöt tortába csempésztem az osztálynak.

A visszajelzés pozitív lett, így a torta beteljesítette küldetését! 😀

DSCF0519

Hozzávalók (24 cm-es tortához):

3 egész tojás

19 dkg cukor

0,75ml olaj

0,75 ml langyos víz

19 dkg liszt

1 cs. sütőpor

3 kk. fahéj

Krém:

1 nagy tejföl

1 nagy joghurt-ezekből készül a házi mascarpone

kb. 15 dkg porcukor

1 cs. só

4 ek. szilva lekvár

2 dl tejszín

1 cs.zseléfix

Kívülre:

500 ml tejszín

fahéj

pár szem szilva

Elkészítés:

A tészta alapanyagait kikeverjük és tűpróbáig sütjük előmelegített sütőben, kb. 180C°-on.

Rácson kihűtjük.

A joghurtot és a tejfölt min. 4 órát csepegtetjük, felfüggesztett textilen keresztül.

Ha kész, hozzáadjuk a cukrot, a sót, a lekvárt.

Felverjük a 2 dl tejszín és a zseléfixet is hozzákeverjük, majd a többi krémalapanyagba forgatjuk.

A tortalapot ketté vágjuk és betöltjük a krémmel.

A tejszínt felverjük és közben hozzáadjuk a habfixet.

Ezzel díszítjük a torta külsejét, habzsákba töltött tejszínnel pedig mintázzuk.

Szitán keresztül kevés fahéjat szórunk a tetejére,  majd pár szem negyedelt szilvával díszítjük.

 

 

 

 

 

Tiramisu Gordon Ramsay-től

Kép 108

Az alábbi finomság a Szakácsmustra I. fordulójára készült,

melynek háziasszonya Sass Erika, a  www.eletinfo.hu oldal gasztro bloggere.

Az aktuális téma, illetve szakács, akitől választani lehetett Gordon Ramsay.

Egyik kedvenc desszertemet választottam hát Tőle.

Gordon tiramisuja úgy készül, hogy a mascarpone-ba némi bor is kerül, melytől igazán különleges lesz az íze.

Nekem nagyon bejött! 😉

Az arányok persze ízlés szerint alakíthatóak, azaz csökkenthetőek!

456

Hozzávalók:

1 cs. babapiskóta, Kb. 24 db

500 g mascarpone

(nálam ez házilag készült, 2 nagy pohár tejföl és 2 nagy pohár natúr joghurt keverékéből, melyekből textília segítségével kicsepegtettem a savót, pár óra leforgása alatt. )

2-3 csapott ek. porcukor

1 cs. vaníliás cukor vagy vanília eszencia

150 ml tejszín

1 adag kávé (kb. 4 személyes)

1 dl Marsala bor

(nálam egy édes Merlot desszert bor, mert Marsalát nem kaptam )

A tetejére cukrozatlan kakaópor és reszelt csoki

457

Elkészítés:

Lefőzzük a kávét és hűlni hagyjuk.

Előkészítünk egy tálat, amelybe a desszertünk kerül.

A mascarpone-hoz keverjük a cukrot.

Hozzáadjuk a vaníliás cukrot vagy eszenciát és nagyjából 2 ek. kávét.

(aki többel szereti nyugodtan tegyen még)

Ezután hozzákeverjük a bort, végezetül a felvert tejszínt is óvatosan beleforgatjuk.

A kávét egy tálba öntjük és gyorsan megforgatjuk benne egyenként a babapiskótákat,

azért gyorsan, mert hamar megszívják magukat.

A piskótákat tálba sorakoztatjuk, lehet egy de akár két rétegben is.

Amikor mind megvan, ráterítjük a mascarponés-tejszínes keveréket.

Majd a tetejére szitáljuk a kakaóport és ráreszelünk egy kevés csokit.

Tálalás előtt hűtőbe tesszük, legalább 30 percre.

 

Tálalási javaslat:

Édes, vörös desszert bor kíséretében , mely még jobban kiemeli különleges ízét!

 

Ahonnan a receptet választottam némi módosítással a gordonblog.hu oldal 

azaz 

                                 Gordon Ramsay receptek magyar háziasszony módra

 

Málnás karottatorta

Kicsilányom egyik kedvenc gyümölcse a málna. Sokszor úgy lelegelgeti a  gyümölcsöt, hogy meg sem tudjuk kóstolni. 😀

Nemrég ültettük a málna töveket,  így az a kevés termés, amit megtudtam menteni a fagyasztóba került, az első adagból ezt a kellemes tortát készítettem, ami a málna mellett még azért is egészséges, mert a piskóta sárgarépa hozzáadásával készült.

Hozzávalók(tészta):

4 tojás

4 dkg margarin vagy vaj

15 dkg cukor

1 szál sárgarépa

1 cs. sütőpor

20 dkg liszt

kevés tej

A krém:

2 dl növényi tejszín, pl. Hulala

2 cs. vaníliás cukor

2 ek. mascarpone (házilag készítettem, 1 kis doboz tejfölt szövetbe csomagolva, vállfáról lógatva kicsepegtettem a savótól pár óra alatt)

1 citrom reszelt héja

málna ízlés szerint a tetejére, mirelit is lehet

Elkészítés:

Ha házilag készül a mascarpone, azt textilbe (pl. pelenka) csomagolva lógassuk le vállfa segítségével, alá egy tálkát téve, melyből pár óra  alatt a savó távozik, így ezt az időt vegyük figyelembe a torta előkészületei előtt.

A tortához elegendő mennyiséget 1 kis doboz tejfölből kapjuk. Készíthető fele tejföl, fele joghurt keverékéből is.

A tojásokat a puha margarinnal/vajjal,  és a cukorral fehéredésig keverjük.

Hozzáadjuk a tisztított és apróra reszelt répát, a sütőporral elkevert lisztet és annyi tejet, hogy sűrűn folyó tésztát kapjunk.

Sütőpapírral bélelt, 24-26 cm-es kapcsos tortaformába öntjük, elsimítjuk és tűpróbáig sütjük 180 C°-on, ez kb, 20-30 perc.

Rácson hűlni hagyjuk.

A krémhez a tejszínt felverjük kemény állagúra, majd óvatosan, lyukas fakanállal belekeverjük a vaníliás cukrot és a mascarponét ill. a reszelt citrom héjat.

Rákenjük a tortalapra, egyenletesen eligazítva, majd a tetejét málnával kirakjuk.

Hűtőben lehűtjük.

 

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!