Szani Konyhája, sütni-főzni, szívvel-lélekkel

Mángold főzelék

DSCF0018

A mángold nálam a zöldségek toplistájának élén szerepel!

Sokrétű és igencsak egészséges!

A levele, szára egyaránt használható.

Most előbbi került az asztalra.

Ha kedvelitek a spenótot, akkor a mángold főzelék is nyerő lesz! 🙂

Sőt az elkészítése sem fog meglepetést okozni, hiszen egy az egyben megegyezik a kettő!

Hozzávalók:

egy hatalmas csokor mángold-hiszen főzés közben összeesnek a levelek

víz

só, cukor

1 gerezd fokhagyma

liszt, olaj, kevés pirospaprika-a rántáshoz

1/2 doboz tejföl

fejenként 1 tojás a tálaláshoz

Elkészítés:

A mángoldot alaposan megmossuk, a levél redőit is átnézve,

ne maradjon szennyeződés vagy megbújó bogárka.

A szárait a levél végétől eltávolítjuk.

(nem muszáj eldobni, hiszen párolva köretként vagy kissé átsütve spárga helyettesként is tökéletes! )

A leveleket összevágjuk, és annyi vízben, hogy ellepje feltesszük főni.

Sózzuk és cukrozzuk szánk íze szerint.(én édesebben kedvelem)

Mikor már majdnem puha a mángold, elkészítjük a(sűrűbb) rántást.

Az olajhoz keverjük a lisztet, majd a fokhagymát apróra vágjuk vagy lereszeljük és hozzáadjuk.

Zsemle színűre pirítjuk és kevés pirospaprikával színesítjük de ha kihagynánk, “fehér ” is maradhat.

Besűrítjük a főzeléket és innentől vigyázunk le ne égjen!

Ha kicsit összeértek az ízek és forrt egyet, akkor jöhet a tejföl, majd elzárjuk a kész főzelékünket.

Frissen kisütött tükörtojással tálaljuk.

Frankfurti leves

Kép 1846

Ez a finom kis leves aktató és telis-tele van vitaminnal, ráadásul a káposzta fogyasztó hatással is bír,

jótékony hatása az emésztésre is közismert.

Ha kenyér nélkül fogyasztjuk, bátran ehetjük! 😉

Hozzávalók:

1 fej kelkáposzta

3 gerezd fokhagyma olaj, liszt, pirospaprika-a rántáshoz

só, kömény(egész köménnyel intenzívebb az íze)

virsli és füstölt finomságok ízlés és igény szerint

1/2 doboz tejföl(kb. 1 dl) +a tálaláshoz

Kép 1866

Elkészítés:
A megtisztított kelkáposztát negyedekbe vágjuk és felcsíkozzuk.
Annyi vízben, hogy jól ellepje, feltesszük főni.
( Ha teszünk bele füstölt dolgokat az is mehet bele az elején)
Sózzuk, borsozzuk és köménnyel is fűszerezzük.
Mikor félig puha, elkészítjük a közepes sűrűségű rántást, a fokhagymából, lisztből, olajból
 a végén hozzáadva a pirospaprikát is.
A kész rántást a leveshez keverjük.
Ezután jöhet a virsli, majd  a kevés levessel kikevert tejföl.
Egy pillanat múlva el is zárhatjuk.
Melegen, további tejföllel kínáljuk és, ha nem fogyózunk, friss kenyér is jár hozzá. 😉
 

 

Erdélyi borzaska

DSCF5710

 

Még a 90-es évek végén, a lacházi dunaparton szoktunk rá egy szezonálisan ott működő büfésnél.

Előszeretettel kértünk mellé rántott gombát és rántott velőt, amit egy hatalmas tányéron szervírozott, Isteni pirított burgonyával.

Természetesen gomba és velő nélkül is nagyon finom és laktató.

A tejfölre szokott hagyományosan kerülni a sajt de most kivételesen belekevertem.

Akárhogy is, szívesen ajánlom! 😉

 

Hozzávalók:

1/2-1 kg sertés karaj

(vagy más ízlés szerinti hús, akár csirke vagy pulyka mell is lehet)

közepes sűrűségű palacsinta tészta

( tojás, liszt, só, tej(vagy víz esetleg szénsavas ásványvíz) , 1-2 csapott ek. keményítő, 1 nagyobb burgonya

A tetejére:

2-3 gerezd fokhagyma

10-15 dkg sajt

2-4 dl tejföl

kevés só

3 gerezd fokhagyma

A sütéshez:

olaj

DSCF5697

Elkészítés:

A húst szeleteljük, tisztítjuk, lecsepegtetjük és besózzuk.

Kikeverjük a palacsintatésztát, belereszeljük a burgonyát(reszelő nagy lyukán) és belenyomjuk a fokhagymát.

A hússzeleteket beleforgatjuk, kissé lecsepegtetjük, majd forró olajban aranyszínűre sütjük váltakozó láng felett.

(Élőszőr nagyobb lángon, majd kisebb és a végén ismét nagyobb lángon.)

A kész szeleteket papírtörlőre helyezzük tálalás előtt.

A szoba-hőmérsékletű tejfölben elkeverjük a zúzott fokhagymát, sót.

A sajtot a reszelő nagyobb lyukán lereszeljük, majd a még meleg húshoz kínáljuk tálaláskor, először a tejfölt majd a sajtost ráhelyezve.

Köretnek pirított burgonyát készítünk.

( A kockára vágott burgonyát félkészre főzzük sós vízben, leszűrjük, majd forró olajban kisütjük és tovább ízesítjük. Vagy sütőben fűszerezve készítjük el, olaj és víz hozzáadásával.)

 

Tipp:

A hús íze tovább fokozható, ha előző este fokhagymás tejbe helyezzük egy éjszakára 🙂

 

Cigánypecsenyés langalló

DSCF5122

Egy kis maradék sült hús, egy hirtelen jött ötlet…és a végeredmény, a Cigánypecsenyés langalló!

Hmm…, kellemes ízélmény, bár tartalmaz némi plusz hozzávalót, azért a cigánypecsenye kedvelt ízei visszaköszönnek! 😉

Hozzávalók:

Tészta:

50 dkg liszt

1 tk. só

1 csomag szárított élesztő (7g) ( Nagyon puha lesz tőle a tészta. Ennél a friss élesztő kevésbé jött be, ráadásul ez így nem is olyan macerás!)

langyos víz

2 ek olvasztott zsír vagy olaj

Feltét:

4-5 szelet sülhús pl. tarja

1 fej hagyma

2-3 gerezd fokhagyma

1 kis pohár tejföl ( több nem árthat 😉 )

kevés só

füstölt szalonna ízlés szerint

sajt

kevés pirospaprika

tojás (igény szerint)

DSCF5119

Elkészítése:

A lisztet tálba szitáljuk hozzáadjuk a sót, az élesztőt, és annyi  vizet, hogy könnyen gyúrható tésztát kapjunk.

Meglocsoljuk a zsírral, hólyagosra dagasztjuk, és letakarva langyos helyen a duplájára kelesztjük.

Ha megkelt lisztezett deszkán a tepsink méretéhez nyújtjuk.

Kerek formára is nyújthatjuk, igazíthatjuk, eltérve a hagyományos változattól, mint Én is tettem.

Kerek formában 2 db lesz..

Ezután letakarva újra kelesztjük.

A tejfölt tálba tesszük , jöhet egy kevés só, belevágjuk a  hagymát és a fokhagymát.

Lekenjük vele a tésztát úgy,  hogy egy keveset hagyjunk a tejfölből, rávagdossuk a húst és a szalonnát,

a maradék tejfölt kanállal rápottyantgatjuk, ráreszeljük vagy daraboljuk a sajtot, attól függően,

ki milyen fajtát tesz rá.

Megszórjuk pirospaprikával és ütünk rá egy vagy több tojást. 🙂

Olajozott vagy sütőpapírral bélelt tepsiben és előmelegített sütőben, kb. 175 C °-on készre sütjük.

Ha a sajt ráolvadt és a tojás is elveszít nyers színét, akkor a langallónk is elkészült ! 😉

Töltött rózsák

A TÜRELEM, RÓZSÁT TEREM!

Szó szerint értendő, mert egy kis türelem árán,  mutatós, rendkívül puha finomságokat készíthetünk 😉

678677

Hozzávalók:

tészta:

1 dl langyos tej, 2, 5 dkg élesztő 2 tk. cukor

50 dkg átszitált liszt

1 ek. cukor

1 tk. só

2 ek. olaj

ill. további 2 dl langyos tej

Krém:

20 dkg juhtúró

1 kis doboz tejföl(jobb minőségű, sűrű állagú)

1 kisebb fej lila hagyma

2 gerezd fokhagyma(aki nem kedveli kihagyhatja)

1 vastagabb szelet kígyóuborka

bors, zöld fűszer ízlés szerint

sózást nem igényel!

Kép 17134422

Elkészítés:

Az 1 dl langyos, cukros tejben elmorzsolt élesztőt felfuttatjuk.

Ezután a liszthez adjuk, sózzuk, bele tesszük a cukrot, olajat és elkezdjük összedolgozni, fokozatosan hozzáadva a 2 dl tejet.

(ha úgy érezzük nem elég lágy, könnyű a tészta 0.5-1 dl langyos tejet még hozzáadhatunk.)

A legalább 10 percig dagasztott tésztát a duplájára kelesztjük, meleg helyen, letakarva.

Ezalatt elkészíthetjük a krémet.

A túrót áttörjük, belekeverjük a tejfölt és belereszeljük a hagymát a fokhagymákat és az uborkát.

Fűszerezzük.

A megkelt tésztát vékonyra kinyújtjuk.

Egy nagyobb, lisztezett pohár segítségével köröket szaggatunk.

A köröket bevágjuk 4 felé úgy, hogy ne érjenek össze a vágások, helyet hagyva a tölteléknek.

Felhajtjuk az egyik oldalt, hogy átölelje a krémet, majd a szemközti oldalt szintén, mely már az előző oldalt is átöleli, majd a másik kettőt is felhajtjuk ugyanígy.

A hajtások két szélét összecsíphetjük kissé.

A kész rózsákat, felvert tojássárgájával megkenjük.

Szezámaggal megszórjuk, majd egy rövid ideig, sütőtapírral bélelt tepsin még tovább kelesztjük.

Előmelegített sütőben, 175 -180 C°-on , aranybarnára sütjük.

A család pedig még melegen, frissiben elkapkodja! 😉

Tipp:

Édes töltelékkel, pl. túrossal is készíthető!

Ez esetben, még egy 1/2 ek. cukrot tehetünk a tésztába.

Tejfölös barna csiperke, tarhonyával

Nem túl bonyolult vagy hangzatos étel de mindenesetre nagyon ízletes, attól függetlenül,

hogy jelen recept egy egyszerű változat.

Nálunk a gomba jöhet bármilyen formában, így nem tudok vele mellélőni, legalább is eddig nem volt rá példa 🙂

Hozzávalók:

500 g barna csiperke

1 fej hagyma

fűszerpaprika

olaj

fehérbors

majoránna

3 ek. tejföl

1 csapott ek. liszt vagy keményítő

köret:

500 g tarhonya

Elkészítés:

A gombát megmossuk, a csiperkéket nem kell teljesen megpucolni, csak a felesleges részt, vagy hibákat távolítjuk el.

Én a szárakat is meghagytam, csak levágtam a végeit.

Felszeleteljük a gombát és felvágjuk a hagymát is, majd olajon sóval megdinszteljük.

Ezután rádobjuk a gombát, egy kevés,  szinte késhegynyi pirospaprikát hintünk rá a színe miatt, majd kevés vízzel felöntjük,  borsozzuk, szórunk bele kevés majoránnát és puhára főzzük.

Hozzáadjuk a tejfölt, majd kevés vízzel kevert lisztet vagy keményítőt is hozzákeverünk, hogy sűrűbb krémesebb szaftot kapjunk.

Kóstolunk és, ha minden oké, akkor elzárjuk.

A körethez a tarhonyát olajon megpirítjuk, felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje.

Sózzuk és tartalék lángon, vagy platnin, fedő alatt készre főzzük.

A vége felé, mielőtt elkészülne átkavarjuk és, ha még szükséges teszünk alá kevés vizet.

Tipp:

1-2 babérlevéllel, kurkumával tovább gazdagítható a gomba íze.

 

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!