Szani Konyhája, sütni-főzni, szívvel-lélekkel

Focaccia

Kép 3734

Dolce Italia! 🙂

A focaccia egy olasz kenyérféleség, ami sokféleképpen készülhet.

Ismeretes az alábbi forma de lehet csavart vagy lepény ill. pizza formájú

és a fűszerezése is eltérhet.

Ezzel a kis kenyérkével beleharaphatunk Olaszországba és garantáltan tetszeni fog az íze 😉

Vállaltam az “áldozat” szerepét és teszteltem több féle kísérővel. 🙂

Próbáltam az Isteni füge lekvárommal, próbáltam sajttal de egy kis magyarossal is társítottam, úgy mint házi szalámi és szalonna 🙂

Meg kell jegyeznem, remek! 😀

Kép 404

 

Hozzávalók:

50 dkg kenyér liszt (BL80) , (sima lisztel is működik 😉 )

3 dl langyos víz

2,5 dkg élesztő

1 tk. cukor

1 tk. só

bazsalikom és rozmaring friss vagy szárított-ízlés szerint

kb. 2-3 ek-nyi szárított paradicsom

2 ek. olívaolaj, ez mehet abból is, amibe a paradicsom volt

Kép 3663

 

Elkészítés:

1 dl langyos vízben elkeverjük a cukrot és belemorzsoljuk az élesztőt,

majd meleg helyen felfuttatjuk.

A lisztet átszitáljuk, beletesszük a sót, a zöld fűszereket,

a felfutott élesztőt pedig a közebébe öntjük.

Ezután a szárított paradicsomot , a maradék 2 dl vizet, az olajat is hozzáadjuk, majd  meleg helyen, letakarva a duplájára kelesztjük.

Ha kellően megkelt, deszkán átgyúrjuk ismét,

három felé vesszük és olajozott lisztezett formába téve,

további húsz percet pihentetjük , szintén meleg helyen.

Liszttel megszórjuk és ezt követően,

előmelegített sütőben, 175 C °-on aranyszínűre sütjük.

Mielőtt kész lekenhetjük kevés vízzel a tetejét, ez esetben a kisülést követően ismét meghinthetjük liszttel 🙂

foc

Tipp:

Zöld illetve fekete olajbogyó is kerülhet bele! 😉

Salátával is nagyon ízletes, mint pl. a ruccola 🙂

Pampuska fokhagymásan

Kép 414

 

Ciróka-maróka, mit főztél Katóka? 

Főztem babocskát, sütöttem pampuskát, 

ide tettem-oda tettem, 

utoljára jól megettem: 

Hammm! 

 

Igazán egyszerű elkészíteni, annál is egyszerűbb eltüntetni! 😀

Úgy jár rá az ember, mint  maci a mézre 😉

Levesek mellé vagy után is, szívből ajánlom!

Kép 412

Hozzávalók:

40 dkg liszt

2 dl meleg víz

fél kocka élesztő

1 ek. cukor

2 ek. olaj

1 tk. só

 

kence:

1 ek. olaj

1 ek. tejföl

1 kk. só

4 gerezd zúzott fokhagyma

pár csepp citrom

Kép 409

Elkészítés:

A langyos vízben elkeverjük a cukrot, egy evőkanálnyi lisztet,

majd belemorzsoljuk az élesztőt.

Felfuttatjuk.

Ezután a többi liszthez öntjük, hozzáadjuk a sót, az olajat és jól összegyúrjuk ill. megdagasztjuk.

Kb. egy órát kelesztjük meleg helyen, ezt követően ismét dagasztjuk.

Lisztezett deszkán kisebb gombócokat formázunk a tésztából,  olajjal kikent formába tesszük Őket.

15 percig pihentetjük, majd előmelegített sütőben, 175 C°-on sütjük.

Húsz perc múlva kiemeljük a sütőből, lekenjük a kencével és

további 2 percig sütjük.

Kivéve a sütőből, némi pihentetés után fogyasztjuk 🙂

Kép 415

Kutyus zsemle

Korábban már készült nálunk kutyus zsemle de most ismét eljött az ideje.
Hogy miért?
Katucikonyha  a háziasszonya a VKF! jelenlegi fordulójának,
 melynek témája:
VKF!

Azt hiszem ez a pályamű épp megfelelő lesz! 🙂

Hozzávalók:
2 dkg élesztő
2-2,5 dl tej
2 ek. cukor
1 egész tojás
1 tk. só
60 dkg liszt
1 kis doboz natúr joghurt

Elkészítés:
1 dl langyos tejben, a fele cukorral felfuttatjuk az élesztőt.
A liszt közepébe mélyedést készítünk, beleöntjük a joghurtot, a felvert tojást, a sót 
 a maradék cukrot és langyos tejet, majd végül a felfutottat élesztőt is.
Jól összedolgozzuk és megdagasztjuk, legalább 10 percig!
Némi izommunkát igénybe vesz 😛
Ezután meleg helyen megkelesztjük.
Ha megkelt, 8-9 egyforma részre vágjuk.
Kicsi de széles cipókat formázunk(ezt elfelejtettem lefotózni, na majd legközelebb 😉 )
 Két végén bevágjuk, ez lesz a kutyus füle.
Megkenjük őket felvert tojóssal, ha szeretnénk szezámmaggal is megszórhatjuk.
Veszünk 3 szem mazsolát, 2 db lesz a szeme, egy az orra.
Ha ez is kész, ismét kelesztjük. Amikor már szép nagyok, előmelegített sütőben, 
kb. 180 °-on szép aranyszínűre vagy barnára sütjük.
Persze sütő függő!
Figyeljük a vége felé, nehogy az alja megsüljön és kemény legyen.
A csöppségeket biztosan leveszik a lábukról, ahogy félbevágva megpakoljuk a kiskutyus zsemléket, mintha csak kutya szájában tálalnánk a finomságokat 🙂
Egy gyermekzsúrra pl. remek ötlet lenne! 😉
Kerülhet bele hamburgerhús ill. a felvágottaktól a sajtokig bármi vagy éppen az, ami a csöppségünk kedvenc csemegéje.
A hagyományos hamburger zsemle receptje ugyanez, azzal a különbséggel, hogy 
kerek formákat készítünk, ezeket is tojással kenjük és szezámmal szórjuk.

Bolognai golyók

Maradt egy kevés bolognaink, amihez már nem volt spagetti, ezért töltelékként szerettem volna felhasználni.
Kedvenc kelt tésztámat készítettem hozzá, melyet pizza és egyéb csigák, töltött sós tészták alapjaként is használok.
Jó kis beteljesedése  lett a bolognainak, mert nagyon finomra sikerült, csak ajánlani tudom! 😉
Hozzávalók:
tészta:
3 dl tej
2,5 dkg élesztő
1 1/2 ek. cukor
50 dkg liszt
1 tk. só
2 ek. olaj
15 dkg reszelt sajt( a töltelék mellé a tésztába , majd a tetejére a végén)
Töltelék:
maradék vagy frissen készült bolognai, nem kell belőle sok, egy tányérnyi adag is megteszi de azért leírom az alapreceptem, a szokásos adagokból készítve
Bolognai hozzávalók:
1/2 kg darált hús (jelen esetben fele sertés, fele marha darált húst használtam)
1 nagyobb konzerv paradicsompüré
1 szál sárgarépa
1 szelet zeller vagy halványító zeller (szárzeller)
1 hagyma
friss bazsalikom ( szárítottal helyettesíthető)
kevés oregánó
olaj,
só, cukor, bors
Elkészítés:
Összevágjuk kockára a hagymát, a sárgarépát és a zellert.
Kevés olajon sóval megdinszteljük, majd bele tesszük a paradicsompürét, cukrozzuk,
hozzáadjuk a fűszernővényeket és a borsot.
Kevés vizet teszünk hozzá, majd a húst is hozzá keverjük
Ha már elvesztette a hús a nyers színét és kóstoltuk is a bolognai szószunkat, hogy igényel-e még bármilyen módosítást, el is zárhatjuk.
tészta:
1 dl langyos tejben, némi cukorral felfuttatjuk az élesztőt. 
 Miután kész, hozzáadjuk az 50 dkg átszitált liszthez, belekerül a maradék cukor és az 1 tk. só,
2 ek. olaj, illetve 2 dl langyos tej, majd az egészet összeállítjuk és jól megdagasztjuk(min. 10 perc )
Ezután a duplájára kelesztjük meleg helyen. 
Ha ez is megtörtént, lisztezett deszkán kinyújtjuk, kb. 1/2-1 cm vastagságúra.
A tésztát egy nagyobb méretű lisztbe mártott bögrével kiszaggatjuk, és egy kanállal a közepébe adagoljuk a bolognait, melyre aztán a sajtot tesszük (Rácz Noéminek üzenem, hagyja ki bátran!!  😉 )

Kakaós csiga gyorsan

Nincs kelesztés, időhúzás, korgó gyomorral várakozás! Csak gyors előkészület és gyorsan üresedő tányér! 😉
Reggelire, vacsorára egyaránt ajánlom. Vagy csak úgy! 🙂

Hozzávalók, tészta:

25 dkg túró
25 dkg finomliszt (rétes liszttel vegyítve is lehet készíteni)
1/2 dl tej
1/2 cs. sütőpor
10 dkg porcukor
csipetnyi só
5 ek. étolaj
töltelék:
1 ek. étolaj
4 ek. porcukor
2 csapott ek. kakaó

Elkészítés:

A túrót összetörjük és kikeverjük a cukorral, apránként hozzá adagolva a tejet ill. az olajat.
(gépet használhatunk, bár Én lusta voltam elővenni és kézzel kevertem 😛 )
Ezután a lisztet sütőport és a sót adjuk a tésztához.
Szépen átgyúrjuk, majd lisztezett deszkán kinyújtjuk.
A kinyújtott tésztát (ecset segítségével) lekenjük az olajjal,  majd rászitáljuk a porcukros kakaót.
A tésztát szépen feltekerjük, majd ujjnyi vastag csigákat vágunk belőle.
Sütőpapírral bélel tepsibe fektetjük és előmelegített sütőben, 175C°-on,   kb. 20 perc alatt megsütjük, világosabbra hagyva, hogy ne száradjon ki. ( vigyázat, sütőnként eltérhet az  idő)
Frissen porcukorral meghintve tálaljuk! 🙂

Csavart koszorú kalács

csavart k

Hozzávalók:

A tésztához

2,5 dl tej ,

2,5 dkg élesztő,

50 dkg liszt,

5 dkg porcukor,

2 db tojássárgája,

7,5 dkg Rama,

csipet só,

A töltelék lehet:

fahéj-porcukor

kakaópor-porcukor

mák-porcukor keveréke

esetleg gesztenye, vagy bármilyen lekvár ízlés szerint,

kenéshez:

olaj

tej

DSCF4842

Elkészítés:

Kevés langyos tejben az élesztőt felfuttatjuk.

A lisztet átszitáljuk, azután a kovásszal, a tojássárgákkal, a porcukorral, az olvasztott Ramával,

a sóval összegyúrjuk és a tésztát megdagasztjuk, legalább 10 percig, majd duplájára kelesztjük.

Finoman átgyúrjuk lisztezett deszkán és annyi darabra osztjuk, ahány kalácsot készíteni szeretnénk.

Egyenként, lisztezett deszkán hosszúkásra nyújtjuk, majd megkenjük olajjal, megtöltjük a választott töltelékkel  és, mint a bejglit felcsavarjuk.

A végeket egyenesre vágjuk, majd egy centit elhagyva a végétől ketté vágjuk, és összecsavarjuk az így kapott két szálat.

A másik végét összenyomjuk és körbefordítjuk koszorú formába, majd ismét összecsípjük az illesztésnél.

Megkenjük tejjel és hagyjuk kb. 20 percet még kelni.

Aztán előmelegített sütőben aranybarnára sütjük, úgy 175 C°- körüli hőmérsékleten.

DSCF4840

Tipp:

A töltelék függvényében reszelhetünk gyümölcshéjat a tésztába, az összeállítása során.

Pl. diósba, mákosba citrom, a kakaósba narancs héjat 🙂

DSCF4846

Tipp:

A töltelék függvényében reszelhetünk gyümölcshéjat a tésztába, az összeállítása során.

Pl. diósba, mákosba citrom, a kakaósba narancs héjat 🙂

Cigánypecsenyés langalló

Egy kis maradék sült hús, egy hirtelen jött ötlet…és a végeredmény, a Cigánypecsenyés langalló!
Hmm…, kellemes ízélmény, bár tartalmaz némi plusz hozzávalót, azért a cigánypecsenye kedvelt ízei visszaköszönnek! 😉

Hozzávalók:
Tészta:
50 dkg liszt
1 tk. só
1 csomag szárított élesztő (7g) ( Nagyon puha lesz tőle a tészta. Ennél a friss élesztő kevésbé jött be, ráadásul ez így nem is olyan macerás!)
langyos víz
2 ek olvasztott zsír vagy olaj
Feltét:
4-5 szelet sülhús pl. tarja
1 fej hagyma
2-3 gerezd fokhagyma
1 kis pohár tejföl ( több nem árthat 😉 )
kevés só
füstölt szalonna ízlés szerint
sajt
kevés pirospaprika
tojás (igény szerint)

Elkészítése:

A lisztet tálba szitáljuk hozzáadjuk a sót, az élesztőt, és annyi  vizet, hogy könnyen gyúrható tésztát kapjunk.
Meglocsoljuk a zsírral, hólyagosra dagasztjuk, és letakarva langyos helyen a duplájára kelesztjük.
Ha megkelt lisztezett deszkán a tepsink méretéhez nyújtjuk.
Kerek formára is nyújthatjuk, igazíthatjuk, eltérve a hagyományos változattól, mint Én is tettem.
Kerek formában 2 db lesz..
Ezután letakarva újra kelesztjük.
A tejfölt tálba tesszük , jöhet egy kevés só, belevágjuk a  hagymát és a fokhagymát.
Lekenjük vele a tésztát úgy,  hogy egy keveset hagyjunk a tejfölből, rávagdossuk a húst és a szalonnát,
a maradék tejfölt kanállal rápottyantgatjuk, ráreszeljük vagy daraboljuk a sajtot, attól függően,
ki milyen fajtát tesz rá.
Megszórjuk pirospaprikával és ütünk rá egy vagy több tojást. 🙂
Olajozott vagy sütőpapírral bélelt tepsiben és előmelegített sütőben, kb. 175 C °-on készre sütjük.
Ha a sajt ráolvadt és a tojás is elveszít nyers színét, akkor a langallónk is elkészült ! 😉

Cigánypecsenyés langalló

DSCF5122

Egy kis maradék sült hús, egy hirtelen jött ötlet…és a végeredmény, a Cigánypecsenyés langalló!

Hmm…, kellemes ízélmény, bár tartalmaz némi plusz hozzávalót, azért a cigánypecsenye kedvelt ízei visszaköszönnek! 😉

Hozzávalók:

Tészta:

50 dkg liszt

1 tk. só

1 csomag szárított élesztő (7g) ( Nagyon puha lesz tőle a tészta. Ennél a friss élesztő kevésbé jött be, ráadásul ez így nem is olyan macerás!)

langyos víz

2 ek olvasztott zsír vagy olaj

Feltét:

4-5 szelet sülhús pl. tarja

1 fej hagyma

2-3 gerezd fokhagyma

1 kis pohár tejföl ( több nem árthat 😉 )

kevés só

füstölt szalonna ízlés szerint

sajt

kevés pirospaprika

tojás (igény szerint)

DSCF5119

Elkészítése:

A lisztet tálba szitáljuk hozzáadjuk a sót, az élesztőt, és annyi  vizet, hogy könnyen gyúrható tésztát kapjunk.

Meglocsoljuk a zsírral, hólyagosra dagasztjuk, és letakarva langyos helyen a duplájára kelesztjük.

Ha megkelt lisztezett deszkán a tepsink méretéhez nyújtjuk.

Kerek formára is nyújthatjuk, igazíthatjuk, eltérve a hagyományos változattól, mint Én is tettem.

Kerek formában 2 db lesz..

Ezután letakarva újra kelesztjük.

A tejfölt tálba tesszük , jöhet egy kevés só, belevágjuk a  hagymát és a fokhagymát.

Lekenjük vele a tésztát úgy,  hogy egy keveset hagyjunk a tejfölből, rávagdossuk a húst és a szalonnát,

a maradék tejfölt kanállal rápottyantgatjuk, ráreszeljük vagy daraboljuk a sajtot, attól függően,

ki milyen fajtát tesz rá.

Megszórjuk pirospaprikával és ütünk rá egy vagy több tojást. 🙂

Olajozott vagy sütőpapírral bélelt tepsiben és előmelegített sütőben, kb. 175 C °-on készre sütjük.

Ha a sajt ráolvadt és a tojás is elveszít nyers színét, akkor a langallónk is elkészült ! 😉

Virág kalács

20131128 (1)Egy újabb kalács született! Ez is jól variálható, ami a tölteléket illeti és nem is túl bonyolult de még is látványos.

Gyerekeknek egy bögre kakaó mellé,  ideális reggeli vagy vacsora! 🙂

Hozzávalók:

A tésztához

2,5 dl tej ,

2,5 dkg élesztő,

50 dkg liszt,

5 dkg porcukor,

2 db tojássárgája,

7,5 dkg Rama,

csipet só,

A töltelék lehet:

fahéj-porcukor

kakaópor-porcukor

mák-porcukor keveréke

esetleg gesztenye, vagy bármilyen lekvár ízlés szerint,

kenéshez:

olaj

tej

DSCF4833

Elkészítés:

Kevés langyos tejben az élesztőt felfuttatjuk.

A lisztet átszitáljuk, azután a kovásszal, a tojássárgákkal, a porcukorral, az olvasztott Ramával,

a sóval összegyúrjuk és a tésztát megdagasztjuk, legalább 10 percig, majd duplájára kelesztjük.

Finoman átgyúrjuk lisztezett deszkán és annyi darabra osztjuk, ahány kalácsot készíteni szeretnénk.

Egyenként, lisztezett deszkán kerekre nyújtjuk, lekenjük olajjal és megtöltjük a kívánt töltelékkel.

A széleit középre húzzuk és összefogjuk, megnyomkodjuk. Megfordítjuk és óvatosan ismét kerekre nyújtjuk, immár a töltelékkel a belsejében.

Ezután ollóval háromszög formákat vágunk úgy, hogy  a háromszögek metszései ne érjenek össze.

Majd egyenként jobbra  fordítva kihajtjuk a metszéseket, hogy a töltelék látszódjon. Eligazgatjuk, megkenjük tejjel

és hagyjuk kb. 20 percet még kelni.

Aztán előmelegített sütőben aranybarnára sütjük, úgy 175 C°- körüli hőmérsékleten.

DSCF4837

Tipp:

A töltelék függvényében reszelhetünk gyümölcshéjat a tésztába, az összeállítása során.

Pl. diósba, mákosba citrom, a kakaósba narancs héjat 🙂

Lapozós, tekercses kalács

20131127Nagyon szeretem a formás és különleges kalácsokat, melyek csodásan mutatnak a terített asztalnál, ezáltal szinte magukat kínálják 🙂 A kelt tészták igen sokrétűek, így bátran nekiláthattok kísérletezni Ti is! 🙂

Hozzávalók:

A tésztához

2,5 dl tej ,

2,5 dkg élesztő,

50 dkg liszt,

 5 dkg porcukor,

2 db tojássárgája,

7,5 dkg Rama,

csipet só,

A töltelék lehet:

fahéj-porcukor

kakaópor-porcukor

mák-porcukor

dió-porcukor keveréke vagy mindez lekvárral megbolondítva zserbós változatban

esetleg gesztenye, vagy bármilyen lekvár ízlés szerint,

kenéshez:

olaj

tej

DSCF4831

 Elkészítés:

Kevés langyos tejben az élesztőt felfuttatjuk.

 A lisztet átszitáljuk, azután a kovásszal, a tojássárgákkal, a porcukorral, az olvasztott Ramával,

 a sóval összegyúrjuk és a tésztát megdagasztjuk, legalább 10 percig, majd duplájára kelesztjük. 

Finoman átgyúrjuk lisztezett deszkán és annyi darabra osztjuk, ahány kalácsot készíteni szeretnénk, bármilyen méretben készülhet.

Egyenként, lisztezett deszkán hosszúkásra nyújtjuk, majd megkenjük olajjal, megtöltjük a választott töltelékkel  és, mint a bejglit felcsavarjuk.

A végeket egyenesre vágjuk, majd pár centire a széleitől a közepét bevágjuk, úgy hogy az alsó 1-2 réteget már ne vágjuk át.

Megkenjük tejjel és hagyjuk kb. 20 percet még kelni.

Aztán előmelegített sütőben aranybarnára sütjük, úgy 175 C°- körüli hőmérsékleten.

Tipp:

A töltelék függvényében reszelhetünk gyümölcshéjat a tésztába, az összeállítása során.

Pl. diósba, mákosba, citrom, a kakaósba narancs héjat 🙂

 

 

Töltött rózsák

A TÜRELEM, RÓZSÁT TEREM!

Szó szerint értendő, mert egy kis türelem árán,  mutatós, rendkívül puha finomságokat készíthetünk 😉

678677

Hozzávalók:

tészta:

1 dl langyos tej, 2, 5 dkg élesztő 2 tk. cukor

50 dkg átszitált liszt

1 ek. cukor

1 tk. só

2 ek. olaj

ill. további 2 dl langyos tej

Krém:

20 dkg juhtúró

1 kis doboz tejföl(jobb minőségű, sűrű állagú)

1 kisebb fej lila hagyma

2 gerezd fokhagyma(aki nem kedveli kihagyhatja)

1 vastagabb szelet kígyóuborka

bors, zöld fűszer ízlés szerint

sózást nem igényel!

Kép 17134422

Elkészítés:

Az 1 dl langyos, cukros tejben elmorzsolt élesztőt felfuttatjuk.

Ezután a liszthez adjuk, sózzuk, bele tesszük a cukrot, olajat és elkezdjük összedolgozni, fokozatosan hozzáadva a 2 dl tejet.

(ha úgy érezzük nem elég lágy, könnyű a tészta 0.5-1 dl langyos tejet még hozzáadhatunk.)

A legalább 10 percig dagasztott tésztát a duplájára kelesztjük, meleg helyen, letakarva.

Ezalatt elkészíthetjük a krémet.

A túrót áttörjük, belekeverjük a tejfölt és belereszeljük a hagymát a fokhagymákat és az uborkát.

Fűszerezzük.

A megkelt tésztát vékonyra kinyújtjuk.

Egy nagyobb, lisztezett pohár segítségével köröket szaggatunk.

A köröket bevágjuk 4 felé úgy, hogy ne érjenek össze a vágások, helyet hagyva a tölteléknek.

Felhajtjuk az egyik oldalt, hogy átölelje a krémet, majd a szemközti oldalt szintén, mely már az előző oldalt is átöleli, majd a másik kettőt is felhajtjuk ugyanígy.

A hajtások két szélét összecsíphetjük kissé.

A kész rózsákat, felvert tojássárgájával megkenjük.

Szezámaggal megszórjuk, majd egy rövid ideig, sütőtapírral bélelt tepsin még tovább kelesztjük.

Előmelegített sütőben, 175 -180 C°-on , aranybarnára sütjük.

A család pedig még melegen, frissiben elkapkodja! 😉

Tipp:

Édes töltelékkel, pl. túrossal is készíthető!

Ez esetben, még egy 1/2 ek. cukrot tehetünk a tésztába.

Fenyőfa

Kering az interneten egy fotó recept nélkül, melyen  vélhetően kelt tésztából készül egy fenyőfa formájú sütemény, amibe csokis vagy kakaós töltelék kerül. Emlékeztetőül az ismeretlen eredetű fotó:

Többen kértek receptet ill. , hogy készítsem el.  Megadtam magam és ma neki is álltam 🙂

Hozzávalók:

50 dkg liszt

2 db tojás

2-2,5 dl tej+ valamennyi a kenéshez

3 dkg margarin

3 ek. cukor

1 kk. só

1 cs. szárított élesztő

kevés olaj a kenéshez

Nutella vagy csoki krém,  esetleg kakaópor-porcukor keveréke

Elkészítés:

Az átszitált liszt közepébe mélyedést készítünk. Beletesszük az élesztőt, a cukrot a sót, majd a felvert tojásokat.

Ezután a langyos tejet és az olvasztott de kissé meghűlt margarint is hozzáadjuk.

Amennyiben szeretnénk megszínezni, akkor a színezőt is adjuk hozzá. Folyékonyból fél üveggel ment bele.

Jól gyúrjuk össze, kissé dagasztó mozdulatokkal, persze olyan intenzíven nem kell, mint más tészta esetén.

Meleg helyen, letakarva kelesszük meg.

Amikor megkelt, osszuk 3 részre. Lisztezett deszkán nyújtsuk ki egyenként, tegyük sütőpapírra vagy sütőpapiros tepsibe az első tészta réteget. Kenjük le nagyon vékonyan olajjal, majd a nutellával, a következő rétegnél szintén így járjunk el.

A 3. lappal zárjuk a sort.

A tésztát éles késsel fenyő formára vágjuk. Nyújtófával, fakanállal vagy akár vonalzó segítségével beállíthatjuk az arányokat.

Amikor ez megvolt, késsel ágakat vágunk, azaz csíkozunk, amikor elvágjuk az ág egyik felét, a kést halványan húzzuk végig a közepén is, át a másik felére, anélkül, h. ott is átvágnánk a tésztát, így egyforma csíkokat tudunk majd vágni a szemközti oldallal.

Ha ez is megvolt az ágakon csavarunk, amennyit csak tudunk a csúcsa felé forgatva azokat.

Ezután tejjel lekenjük, 10-15 percet pihentetjük meleg helyen, majd előmelegített sütőben, 175C°-on kb. 30 perc alatt készre sütjük. Sütőfüggő lehet, ne égjen meg az alja!

Sütés közben még lekenhető egyszer kevés  tejjel.

Melegen porcukrozzuk, ha van kedvünk kicsit feldíszítjük! 😉

Amit a neten keringő trükkös képekről lemarad:

A nutella a sütési folyamat során kissé kifolyik és karamellizálódik a benne lévő cukor, ami égett illatot áraszthat, ne ijedj meg de figyelj oda! Mivel a nutella egy része kiszivárog, nem olyan “mancskosan” krémes a süti de számít ez, mikor olyan jó buli megsütni, akár a gyerekekkel, akár a saját örömünkre főleg, ha majd a szomszédasszony is irigykedve látja a remek sütinket a Facebookra feltöltve! 😛

 

Korongos kalács

Tejes kalács alaptésztából (más kalács alapja is lehet ) :

Hozzávalók:

7 dkg puha vaj,

7 dkg cukor,

2 egész tojás,

egy csipet só,

2 dl langyos tejben egy pici cukorral megindított 2,5 dkg élesztő.

Valamint hozzá megy még 50 dkg liszt és egy citrom reszelt héja.

Elkészítés:

Az összeállított tésztát, legalább 10 percet dagasztjuk, majd meleg helyen a duplájára kelesztjük.

Kinyújtjuk, kb 1/2 cm vastagra , majd egy lisztbe mártott bögre segítségével korongokat szaggatunk, melyeket olvasztott margarin pancsiba mártunk és egymást fedve egy 26 cm-es formába helyezek.A korongokat, amikor a formába tesszük, megszórhatjuk dióval és kristálycukorral de ez nem kötelező.

Mikor kész a művelet, még hagyjuk ismét kelni, mielőtt megsütjük, újból megszórhatjuk darált dióval és vaníliás cukorral.

Majd aranybarnára sütjük.

Lehet bele csokis vagy bármilyen más ízű tölteléket fecskendezni, ha kész.

Illetve lehet sós változatban, kenyér, kifli tésztából kukorica darával, szezámmal vagy köménnyel megszórva is sütni.

Nagyon szépen kidagad  a sütőbe, ezért vissza kellett Őket terelni a formába, így nem árt figyelni a szökevényeket! 🙂

Medvehagymánia

Míg szezonja van ennek a csodás növénynek,

addig nem lehet belőle eleget készíteni!

Leveles és kelt tésztát töltöttem medvehagymás, sajtos túrókrémmel.

A krém hozzávalói:

250 g túró

medvehagyma, ízlés szerint

egy kinyomós sajt

1 tejföl

Összekeverem az alapanyagokat.

A kelt tésztához:

50 dkg liszt

2.5 dkg élesztő

3 dl tej

1 tk. cukor

1 tk. só

5 dkg. vaj

Az élesztőt felfuttatjuk a langyos tejben a cukorral. 

A lisztet egy tálba szitáljuk, beleöntjük a felfutott élesztőt, a sót, a szoba-hőmérsékletű margarint. Alaposan megdagasztjuk, majd konyharuhával letakarva, a duplájára kelesztjük, természetesen meleg helyen, nagyjából 1 óra alatt. 

 A megkelt tésztát, lisztezett felületre borítjuk, és vékonyra, téglalap alakúra nyújtjuk.

Háromszögeket vágunk, ezek közepét krémezzük és az alsó részt feltekerjük a háromszög csúcsához.

Kicsit kifli formára igazítjuk, (bal tál széleinél) a felesleges végeket lelehet vágni. 

 Mivel maradt ki tésztám, így készült pillangó (bal oldali tál közepe) is belőle.

 Ismét téglalap alakúra nyújtjuk a tésztát. 

 Megkenjük az egészet a túrós, sajtos medvehagymás krémmel.

 A hosszabbik oldaláról kezdve feltekerjük. Ezután trapézokat vágunk a rúdból. 

Egy lisztezett fakanállal a közebét benyomjuk, amitől az oldala szépen megemelkedik.

Sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük, egymástól  távolabb, hogy elférjenek, hiszen még legalább 30 percig hagyjuk őket pihenni, nőni. Előmelegítjük a sütőt. A tészták tetejét megkenjük tojássárgával, és szórunk rá ízlés szerint szezám magot vagy/ és sajtot.

kb.180° C-on, 20-25 perc alatt megsütjük. 

A kinyújtott leveles tésztából 4 db négyzetet vágunk, 250 g tésztából több nem is lenne.

A közepére vízszintesen krémet teszünk,  majd az alsó és a felső sarkot egymáshoz hajtjuk.

 Kissé megigazgatjuk, összenyomjuk. Megkenjük tojássárgájával és a kelt tésztákkal együtt vagy külön kisütjük,

 az említett hőfokon és sütési idő alatt.

(jobb oldali tál)

Szilvás lepény

 

Ez egy olyan édes-gyümölcsös finomság, ami bizony szaftos 😀

Isteni sütemény, sőt  leves mellé is kiváló fő fogás!

Több változatban is készíthető.

Lehet dióval szórni, vagy mákkal, amitől kissé kávés jelleget kap.

Kaldeneker György (médiaszakács) reszelt marcipánt ajánl a tetejére.

Aki nem szereti a szilvát más gyümölcsökkel is dolgozhat! 😉

Hozzávalók:

Tészta:

2,5 pohár búzaliszt

1 pohár rétes liszt (ha nincs lehet teljes kiőrlésű is)

1/2 cs. friss élesztő

1/2 pohár langyos tej

3 ek. cukor

3 ek. vaj

2 dl langyos tej

2 tojássárgája

1 kk só

tetejére:

1 kg körüli szilva (magozottan mért mennyiség)

3/4 bögre barna cukor (sajnos nekem nem volt itthon így fehér cukor került rá)

2 tk fahéj

Ízlés szerint, aki kiegészítené- tehet rá diót, mákot vagy, kb. 10 dkg reszelt marcipánt

 Elkészítés:

A fél pohár, cukorral kevert langyos tejben futtassuk fel az élesztőt.

A kétféle liszthez adjuk hozzá a sót, és a felfutott élesztőt, majd lassan adagolva dolgozzuk hozzá a tojásokat, az olvasztott vajat és a 2 dl langyos tejet.

Dagasszuk addig míg szépen összeáll és sima lesz, ami olyan 10 perces izommunka, dagasztógép hiányában 😉

Amikor készen vagyunk, meleg helyen, konyharuhával letakarva a duplájára kelesztjük.

Míg kell a szilvát megmossuk, kimagozzuk.

A megkelt tésztát, lisztezett deszkán kinyújtjuk tepsi nagyságúra, de 1 cm-nél ne legyen vékonyabb!

Nekem, abba a lapos gáztepsimbe került, amibe a langallót és pizzát is sütöm.

A tepsit kikenjük, lisztezzük és beletesszük a tésztát, a végeit kissé felhajítjuk vagy rá a tepsire, hogy ne folyjon ki a szilva lé.

Eloszlatjuk a tetején a szilvát.

Ekkor, ha szeretnénk mehet rá mák vagy dió is.

Majd követheti a 3/4 bögre cukor, amit szintén egyenletesen szórunk rá.

Ha kész a fahéjjal is meghintjük.

A marcipános változatnál most reszelnénk rá a tetejére.

Előmelegített sütőben, 175 C°-on  35 percig sütjük.

Ez is sütőfüggő, így azt figyeljük, hogy az alja aranybarna legyen és a tetején a cukor és a szilva, szaftos egyveleggé alakuljon! 😉

Ha langyosra hűlt felszeletelve tálaljuk.

Egy igazi kalória bomba, melynek ízét és kalóriaértékét, egy kis tejszínhabbal tovább fokozhatjuk! 😀

 

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!