Szani Konyhája, sütni-főzni, szívvel-lélekkel

Farsangi torta

10620965_1009457655767874_1268239716_n

Az iskolánkba minden évben megrendezésre kerül a farsangi mulatság,

melynek helyszíne a helyi lakodalmas ház.

(ezért külön hálás köszönet a tulajdonosnak! 🙂 )

Elsőtől -negyedikig vonulnak fel a kis diákok, szüleik

és pedagógusaik kíséretében. 

A gyerekek egyenként bemutatják jelmezeiket, vannak akik

műsorral kedveskednek, majd össznépi mulatsággá alakul az esemény.

Természetesen a tombola sem maradhat ki. A szülők felajánlásokkal élnek,

ki-mit engedhet meg magának, ill. minden osztály, 1-1 tortával készül a tombolára.

Majdnem minden osztályban akad egy, a sütés szenvedélyének hódoló anyuka,

így Ők a kiválasztottak, akik elkészíthetik az osztályt képviselő tortát.

A Mi osztályunkban már 3. éve enyém a megtiszteltetés!

Szeretem ezt a kihívást és bevallom, élvezem is, hogy kedvemre kreatívkodhatok! 😀

Az idén sem fogtam vissza magam.  😛

Próbáltam valami kihívó, de ízléses művet alkotni.

Remélem a nyertes elégedett volt , mind a külsejét, mind a belsejét illetően! 🙂

1462051_1009455369101436_322017967_n

De lássuk, hogy született meg! 😉

Hozzávalók:

24 cm-es olajos piskóta, aki hű társam a tortakészítésben! 😉 :

35 dkg liszt

1 cs. sütőpor

20 dkg cukor+ 8 dkg a habba

4 egész tojás( legalább M -es)

1,5 dl olaj

1,5 dl tej

Krém:

25 dkg mascarpone

1/2 ü. málna lekvár

2 dl tejszín

1 cs. expressz zseléfix

Továbbá a fondan alá:

1 kocka margarin

25 dkg porcukor

1-2 ek. víz

1 ek. tetszés szerinti aroma(most éppen rum)

1 csipet só

Burkolatként:

3/4 kg fekete unidec + némi pink

egy kis(nem ehető) strassz, ehető cukor gyöngy

ezüst por festék

12735976_1009456079101365_2079242290_n

Elkészítés:

A tojásokat szétválasztjuk. A fehérjéhez adjuk a sót,

majd elkezdjük géppel felverni

és közben fokozatosan adagoljuk bele a cukrot.

Teljesen keményre dolgozzuk.

Ezután a sárgáját keverjük ki a cukorral fehéredésig,

majd jöhet bele az olaj és a tej, 

amiket lassabb fokozaton dolgozunk bele. 

Végezetül beleforgatjuk az előzőleg sütőporral kevert és átszitált lisztet.

Sütőpapírt teszünk a torta forma aljára, beleöntjük a masszát és a

a munkalaphoz ütögetjük, hogy a felesleges levegő távozzon. 

Előmelegített sütőben 175 C°-on süssük készre,

tűpróbával ellenőrizzük.

Nekem a villanysütőbe szilárdulás után le kell takarnom a sütés végéig

alufóliával a piskótát. Akinek ilyen intenzív a sütője,

járjon el hasonlóképpen.

Ha kész, rácson hűtsük ki. Természetesen fejjel lefelé,

hogy a tortának szép egyenletes teteje legyen.

Krém:

A mascarponéban elkeverjük a lekvárt.

A tejszínt az expressz fixszel felverjük.

Ezután a géppel keverünk egyet-kettőt a mascarponén és végezetül

beleforgatjuk a habot.

A tálcára helyezett tortát, melyet felvágtunk, betöltjük 

a krémmel, majd kissé lehűtjük.

A margarint a porcukorral és a többi hozzávalóval kihabosítjuk,

majd ezzel a vajkrémmel lekenjük a formák külsejét és tovább hűtjük. 

Ha jól lehűlt, akkor keményítővel szórt felületen kinyújtjuk a

fekete burkolót és beburkoljuk vele a tortát.

Csipkéző csipesszel díszítjük a széleit. 

Tetejére helyezzük az előzőleg elkészített kővel és gyönggyel felturbózott

álarcot és egyéb díszeket. 🙂

12746188_1009456279101345_517725028_n

12714270_1009456669101306_1228300129_n

12714425_1009455972434709_85717900_n

Az álarchoz egy sima műanyag farsangi álarcot használok.

Folpackkal bevonom. Az előzőleg CMC porral vegyített és

méretre kinyújtott undeccel (vagy virágmasszával) bevonom.

A felesleget sniccerel vagy modellező készlet célszerszámjával 

eltávolítom. Széleket lesimítom. Az álarcot még száradás előtt díszítem.

Én egy-két napig hagytam száradni a lakás előterében,

ahol viszonylag hűvös van.

Amikor kívül elég kemény az anyag és kopog, ha újjal megütjük óvatosan,

akkor már eltávolíthatjuk a műanyagról.

Kissé megmozgatva a folpackot, nagyon óvatosan dolgozva szépen leválik.

Ekkor még némi papírtörlővel kipárnázott méretben megfelelő tálra teszem,

így a belső fele is száradhat díszítés előtt. 🙂

Végül pedig pár pillanat kép a buliról. Kislányom a kis vörös fiúcska! 😀

Ő Chuckynak öltözött a már klasszikusnak számító Gyerekjáték c.

horrorfilmből! 🙂

Barátnőjével, Fannival! 🙂

12666286_1221114367915872_407258561_n

12695705_1221114371249205_2048903165_n

A Mi osztályunk, azaz a 3. D osztály <3 (egy része 😀 )

 

12696007_1221114827915826_799433373_n

Diploma torta

12666330_1005833752796931_656739789_n

Öcsém befejezte egyetemi tanulmányait,

így diplomaosztójára és legfőképpen az Ő

tiszteletére szerettem volna egy szép tortát készíteni.

Régóta tervezgettem, hogy valami maradandót fogok alkotni,

ezért volt időm átgondolni, mit is szeretnék.

A szükséges anyagok beszerzése után és pár nappal az esemény előtt,

megkezdődhetett a munka.

Mindig izgulok, egy-egy kihívásnál de, ahogy belemélyedek az “alkotásaimba” ,

hamar el is múlik és az az öröm járja át a szívem,

amit az okoz, hogy szeretteimnek örömet szerezhetek! 🙂

Most sem volt ez másként! <3

Mielőtt azonban a receptre térnék,  még hagy mondjam el,

mennyire büszke vagyok az öcsémre Dávidra!

Távol az otthontól, szeretteitől helyt állt és sikeresen lediplomázott!

Szeretünk és Gratulálunk! <3

12688353_1140594852641299_406064643902018157_n

 

12674454_1005833552796951_1604795884_n

Hozzávalók:

a könyvekhez való tésztához:

35 dkg liszt

1 cs. sütőpor

20 dkg cukor+ 8 dkg a habba

4 egész tojás( legalább M -es)

1,5 dl olaj

1,5 dl tej

12666257_1005832462797060_1357354547_n

a bagolyhoz való laphoz:

10 dkg kristály cukor+ 4 dkg a habba

17,5 dkg liszt

75 ml tej

75 ml olaj

2 tojás

1/2 cs. sütőpor

ezt az adagot egy 12 cm-es formába kétszerre sütjük meg

12714012_1005833959463577_149601108_n

Krém:

25 dkg mascarpone

1/2 ü. sárgabarack lekvár

2 dl tejszín

1 cs. expressz zseléfix

Továbbá a fondan alá:

1 kocka margarin

25 dkg porcukor

1-2 ek. víz

1 ek. tetszés szerinti aroma

1 cs. só

12696066_1005833669463606_470377949_n

Burkolatként:

1 kg fehér unidec,   némi fekete, fekete ételfesték filc, bordó burkoló vagy bordó por  festék

(vagy piros és barna keveréke,) kakaópor, 

12674541_1005832216130418_904884350_n

Elkészítés:

A könyvekhez való lap hozzávalóit készítjük először.

A tojásokat szétválasztjuk. A fehérjéhez adjuk a sót,

majd elkezdjük géppel felverni

és közben fokozatosan adagoljuk bele a cukrot.

Teljesen keményre dolgozzuk.

Ezután a sárgáját keverjük ki a cukorral fehéredésig,

majd jöhet bele az olaj és a tej, 

amiket lassabb fokozaton dolgozunk bele. 

Végezetül beleforgatjuk az előzőleg sütőporral kevert és átszitált lisztet.

Sütőpapírral bélelt tepsibe helyezzük, a munkalaphoz ütögetjük,

hogy a felesleges levegő távozzon. 

Akkora legyen a tepsi, hogy két normál méretű könyv kijöjjön belőle

félbe vágva, mely a bagoly súlyát is megtartja.

Előmelegített sütőben 175 C°-on süssük készre, tűpróbával ellenőrizzük.

Nekem a villanysütőbe szilárdulás után le kell takarnom a sütés végéig

alufóliával a piskótát. Akinek ilyen intenzív a sütője, járjon el hasonlóképpen.

A bagolyhoz szükséges lap hozzávalóit a fentiek szerint keverjük ki,

majd a forma aljára helyezzünk sütőpapírt

és a tészta egyik felét oszlassuk el benne.

Húzzuk spatulával a forma széleihez a tésztát középről indulva,

és ezt is ütögessük a

munkalaphoz a levegő távozásának érdekében.

Süssük készre.

Majd a másik adagot is készítsük el.

A lapokat hűtsük ki rácson.

A lapok közül majd az lesz a bagoly feje, ami szép magas kupola szerű.

A másik lap tetejét majd egyenesre vágjuk.

Krém:

A mascarponéban elkeverjük a lekvárt.

A tejszínt az expressz fixszel felverjük.

Ezután a géppel keverünk egyet-kettőt a mascarponén és végezetül

beleforgatjuk a habot.

A tálcára helyezett lapokat formára igazítjuk és betöltjük 

a krémmel, majd kissé lehűtjük.

12696274_1005831412797165_1366674351_n

A margarint a porcukorral és a többi hozzávalóval kihabosítjuk,

majd ezzel a vajkrémmel lekenjük a formák külsejét és tovább hűtjük. 

12713909_1005831469463826_346483342_n

Fehér burkolóba kakaóport gyúrunk,

ez lesz az egyik könyv és a bagoly “bőre” 😀

A könyv méretéhez nyújtunk körbe fehér burkoló,

abból lesznek a lapok.

A borítóhoz ismét mérünk. Pár mm-er nagyobb legyen,

hogy picit túllógjon a lapon.

Fapálcikát szúrunk bele legalább két helyen és ráhelyezzük

az ugyan így elkészített  második könyvet is.

 Ha nem bordó anyaggal készültünk,

akkor befestjük a fehéret. 

Barna porral, vagy kakaóval öregbítjük a lapokat ,

melyet száraz ecsettel dolgozunk el.

A bagolyhoz az egymásra helyezett lapokat beburkoljuk,

majd szemmel, tollal, talárral és diploma satyival díszítjük.

Utóbbihoz kis karton lapot használtam. 🙂

A könyv feliratot étel festék filccel és ecsettel készítjük 

 

 

 

 

 

 

 

Macis tiramisu torta

12643001_1002408956472744_452659205994305259_n

Egy tündéri pici fiú egy éves születésnapjára érkezett hozzám a felkérés,

hogy készítsekneki macis tortát.

A kocsim beadta az unalmast és mivel szerelőnél pihent,

esélytelen volt, hogy időben beszerezzem az anyagot egy burkolt tortához,

így egy habos változatot ajánlottam.

Kicsiknek valahogy az ideálisabb is, hiszen nincs annál jobb látvány,

mikor az első  tortával pacsálnak

és marokkal tömik a kis szájukba a finom falatokat! 😀

Hozzávalók:

26 cm-es tortalap:

4 tojás (M-es)

20 dkg cukor+ 8 dkg a habba

1 cs. só

35 dkg liszt

1 cs. sütőpor

1,5 dl olaj

1,5 dl tej

12647204_1002409253139381_7861739854314960019_n

Krém:

25 dkg mascarpone

2× 1 tk. instant kávé kb. 10-15  ml forró vízben feloldva

18 dkg porcukor

3 dl tejszín

1 cs. expressz zseléfix

némi kakaópor

Díszítéshez: 500 ml hulala, kék gél ételfesték,

unidec, vagy házi fondant esetleg marcipán, 

díszítő cukor

12654614_1002409126472727_3392302861970714018_n

 

Elkészítés:

A tojások sárgáját szétválasztjuk. A sárgájához adjuk a cukrot,

 a fehérjéhez pedig a csipet sót, 

majd elkezdjük felverni, miközben hozzáadagoljuk a 8 dkg cukrot.

Amikor kész a tojássárgáját kikeverjük a cukorral,

míg egészen ki nem világosodik.

Ezután alacsony fokozaton hozzákeverjük az olajat,

majd a tejet és végül beledolgozzuk

az előzőleg sütőporral kevert és átszitált lisztet.

Egy tortaforma alját kibéleljük sütőpapírral,  beleöntjük a masszát.

A formát párszor a munkalaphoz ütjük, hogy a légbuborékok távozzanak

és a tésztát, kissé a tortaforma széleihez húzzuk középről haladva,

ez segít majd felkúszni.

Előmelegített sütőben sütjük tűpróbáig.

Ha erősebb a sütő, mint az Én elektromos tűzhelyemé is,

akkor miután a tészta megszilárdult 

a sütés végéig fedjük le alufóliával. Sütési hőmérséklet 175 C° .

Amikor kész, rácson hűtsük ki alaposan.

A krémhez, a mascarponéba keverjük el az egyik adag kávét és a cukrot.

Verjük fel a habot az expressz fixszel. Kicsit kavarjuk át géppel a mascarponét,

majd forgassuk bele a tejszínt.

A ketté vágott lapot kenjük be vékonyan kávéval és töltsük be a krémmel,

a krém tetejére szitáljunk kakaóport és kívülről is vonjuk be a tortát

vékony krémréteggel. 

A tejszínből vegyünk el annyit, amennyit színeznénk, majd verjük fel külön.

12659688_1002410769805896_394962581_n

A torta tetejére kenjünk habot, erre jön majd a cukor és a díszek,

a torta oldalt pedig díszítsük ízlés szerinti mintákkal.

A torta tetejére szórjuk a cukrot és ráhelyezzük az előzőleg elkészített

figurákat.

 

 

 

TökFilkó

Ez a bejegyzés nem lesz túl hosszú de ez most nem is fontos szempont 🙂

Elkészült a Halloween tököcsként, ami beltéri dekorációként szolgál és sima sütőtökből készült, így kettős hasznosítású, hiszen napokon belül a sütőben teljesíti be sorsát 😛

Roppant egyszerű a kivitelezése. 🙂 Csupán két pille cukor szem, és egy bajuszos álarc kellett hozzá. Bármilyen kis darab anyag megteszi, amiből egy masnival rögzített lepelt készítünk.

A szemek helyét, késsel vagy snicerrel kifaragjuk óvatosan, fokozatosan, nehogy túl nagy legyen.

Beültetjük a szemeket, a szemüveget hátul gumival rögzítjük, öltöztetjük, éééés már kész is! 🙂

Ja egy fejfedővel is megtisztelhetjük! 😀

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!