Szani Konyhája, sütni-főzni, szívvel-lélekkel

Lebbencs leves

DSCF4509A lebbencs leves nem tartozik az impozáns levesek közé, mégis magasan üti a lécet! Sokakban idézheti fel az iskolai menzahangulatot, hiszen a közkonyhák is előszeretettel készítik egyszerűsége miatt. Mivel kevés alapanyagból kivitelezhető és jól lakat egy nagyobb családot, a kevesebb konyhapénzből gazdálkodóknak is szeretettel ajánlom. 😉

Hozzávalók:

250-500 g lebbencs vagy csusza tészta (500 g- ból, akár két napig is csemegézhetitek a jó sűrű leveseteket)

olaj

2 közepes burgonya

min. egy ujjnyi füstölt szalonna (a sima hasalja is tökéletes)

pirospaprika

bors

ételízesítő

ha van friss vagy fagyasztott  petrezselyem otthon, egy keveset tehettek bele a végén

DSCF4512

Elkészítés:

A tésztát a kockára vágott szalonnával  kevés olajon (figyelembe véve a szalonnából kisülő zsiradékot) megpirítjuk

Nem baj, ha a tészta barna lesz csak ne égessük meg.

Mikor megpirultak félrehúzzuk a tűzről, meghintjük pirospaprikával és felengedjük vízzel.

Fűszerezzük és az előzőleg apróra vágott burgonyát is hozzáadjuk.

Nagyjából ezzel ki is merült a teendőnk 😀 Ami hátra van, megvárjuk, míg a burgonya megpuhul, végzünk egy ízpróbát és elzárjuk alatta a tüzet.

Jó étvágyat kívánok! 🙂

Tipp:

Ha nem fogyasztjuk el a levesünket az adott étkezés során, a tészta valószínűleg “megihatja” a levet.

Ilyenkor egy kevés víz ill. só pótlásával forraljuk fel ismét.  🙂

Feketeerdő torta

pizap.com13670564962961

Hozzávalók:

Tészta:

3 tojás

19 dkg cukor

19 dkg liszt

1 cs sütőpor

0,7 dl olaj

0,7 dl langyos víz

2 ek. kakaópor

 

Töltelék és díszítés:

fél l habtejszín

2 cs habfix

1 üveg meggybefőtt

1 cs vaníliás pudingpor cukor

2 kk. fahéj(a zselébe)

fahéj a tetejére

Elkészítése:

A tésztához a tojásokat ketté választjuk.

A sárgákat elkeverjük a cukor felével, majd alaposan beledolgozzuk a vizet és az olajat. A fehérjéket kemény habbá verjük a cukor másik felével, majd óvatosan beledolgozzuk a sárgákat és a sütőporral-kakaóporral elkevert lisztet is. Egy 26 cm-es tortaformába simítjuk a masszát, melyet előtte kivajaztunk és liszteztünk. 180 fokon tűpróbáig sütjük. Ha kihűlt akkor két lapba vágjuk.

A krémhez meggyet lecsepegtetjük.

Félreteszünk díszítés gyanánt a tetejére, kb. 16 szemet.

A levében elkeverjük csomómentesre a pudingport, hozzáadunk 1-2 ek cukrot, fahéjat és a meggyet és készre főzzük kis lángon, majd hagyjuk hűlni.

A tejszínt a habfixálóval kemény habbá verjük. Ha szükséges adhatunk hozzá porcukrot (ha nem édesített tejszínt használunk).

Miután kihűlt a piskóta az egyik lap tetejéből megpróbálunk, egy 1 cm-es karikát levágni. Ezt kiszúró forma segítésével kilyukasztgatjuk, majd az így kapott formákat félretesszük, ezek lesznek a díszeink a torta tetején.

Az alsó lapot, egy tortatálra tesszük. Elkezdjük habzsák segítségével díszíteni a következőképen: egy kört írunk le a torta lap szélén( kb 2 cm-es), amit aztán a megy zselé követ, szintén kör formában.

A meggyzselénél a kinyomó zsákra nem illesztek mintázót, csak a csövön keresztül nyomtam, hiszen a meggy eldugítaná.

Még egy kör hab következik, majd a maradék helyre, középen zselét teszünk.

A másik lapot ráhelyezzük az alsó lapra és ismét rétegezzük a tölteléket, de most megfordítjuk a sorrendet.

Zselé, hab zselé és középre hab.

Ettől sakktábla formát kap szeletelésnél.

A maradék habot, szépen rásimítjuk a torta külsejére, felül és oldalt egyaránt, majd csillag kinyomó segítségével feldíszítjük a tortánk tetejét.

Nagy mintákat nyomunk, erre helyezzük a kiszúróval készített piskótát, ferdén.

Szitálunk rá egy kevés fahéjat, mielőtt a meggy rákerül.

A nagy minták közé, kisebb mintákat nyomunk, erre jön a meggy.

A közepére zselét teszünk (ha marad) és ízlés szerint még habzsákkal díszíthető a teteje vagy oldala a maradék habból.

Esetleg csíkozhatjuk is az oldalát, mint jelen esetben Én is tettem.

Virág kalács

20131128 (1)Egy újabb kalács született! Ez is jól variálható, ami a tölteléket illeti és nem is túl bonyolult de még is látványos.

Gyerekeknek egy bögre kakaó mellé,  ideális reggeli vagy vacsora! 🙂

Hozzávalók:

A tésztához

2,5 dl tej ,

2,5 dkg élesztő,

50 dkg liszt,

5 dkg porcukor,

2 db tojássárgája,

7,5 dkg Rama,

csipet só,

A töltelék lehet:

fahéj-porcukor

kakaópor-porcukor

mák-porcukor keveréke

esetleg gesztenye, vagy bármilyen lekvár ízlés szerint,

kenéshez:

olaj

tej

DSCF4833

Elkészítés:

Kevés langyos tejben az élesztőt felfuttatjuk.

A lisztet átszitáljuk, azután a kovásszal, a tojássárgákkal, a porcukorral, az olvasztott Ramával,

a sóval összegyúrjuk és a tésztát megdagasztjuk, legalább 10 percig, majd duplájára kelesztjük.

Finoman átgyúrjuk lisztezett deszkán és annyi darabra osztjuk, ahány kalácsot készíteni szeretnénk.

Egyenként, lisztezett deszkán kerekre nyújtjuk, lekenjük olajjal és megtöltjük a kívánt töltelékkel.

A széleit középre húzzuk és összefogjuk, megnyomkodjuk. Megfordítjuk és óvatosan ismét kerekre nyújtjuk, immár a töltelékkel a belsejében.

Ezután ollóval háromszög formákat vágunk úgy, hogy  a háromszögek metszései ne érjenek össze.

Majd egyenként jobbra  fordítva kihajtjuk a metszéseket, hogy a töltelék látszódjon. Eligazgatjuk, megkenjük tejjel

és hagyjuk kb. 20 percet még kelni.

Aztán előmelegített sütőben aranybarnára sütjük, úgy 175 C°- körüli hőmérsékleten.

DSCF4837

Tipp:

A töltelék függvényében reszelhetünk gyümölcshéjat a tésztába, az összeállítása során.

Pl. diósba, mákosba citrom, a kakaósba narancs héjat 🙂

Morgós csúcs

 DSCF4858

Kezembe akadt egy jó kis receptes könyv. 

Egy érdekes és könnyű sütit gyorsan ki is választottam,

amit még sütni sem kell, így bátran ajánlom elfoglalt anyukáknak,

vagy az ünnepekre két bonyolultabb elkészítést igénylő süti között,

lazítás gyanánt! 😀

 Ráadásul a receptből az is kiderül,

hogy a citromfacsaró még másban is segítségünkre lehet! 😉

Hozzávalók:

8 dkg sütőmargarin

10 dkg darált háztartási keksz

20 dkg darált dió

30 dkg porcukor

4 dkg keserű kakaópor

kb. 0,5 dl tej

A forgatáshoz:

kristálycukor

A gesztenyés töltelékhez:

10 dkg  sütőmargarin

25 dkg fagyasztott gesztenye massza

5 dkg porcukor

15 dkg darált háztartási keksz

egy kevés rum

Egyéb hozzávalók az elkészítéshez

kézi  citrom facsaró

fagyasztott vagy befőtt magozott meggy

DSCF4789

Elkészítés:

A kekszet a dióval, a porcukorral, a kakaóval, a puha margarinnal

és a tejjel összegyúrjuk.

Nedves kézzel kb. 25 kis gombócot formálunk belőle,

melyeket kristálycukorban meghempergetünk.

A fölengedett gesztenyemasszát a porcukorral, a keksszel,

a puha margarinnal és egy kevés rummal összedolgozzuk.

A kekszes diógombócokat egyenként, egy felfordított,

nagyobb citromfacsaró üregébe,

pontosabban inkább csak körben a falához nyomkodjuk,

hasonlóan ahhoz, mint amikor egy tortaformát bélelünk tésztával.

A közepébe teszünk egy lecsöpögtetett magozott meggyet.

A gesztenyés töltelékkel pedig teljesen betöltjük az üreget.

Ezután (mivel cukorba mártottuk),

könnyedén kiütjük a formából.

Így kapjuk a morgós csúcsot, a kívül diós, belül gesztenyés,

egyszerűen elkészíthető, fenséges édességet.

kb. 25 db

30 perc

Nekem kissé nehezen jött ki,

csak kristálycukorral beszórva a formát,

így folpack használatát erősen javaslom! 🙂

Természetesen használhatunk egyéb de hasonló szilikon formát,

mely megkönnyíti a dolgunkat! 😉

Lapozós, tekercses kalács

20131127Nagyon szeretem a formás és különleges kalácsokat, melyek csodásan mutatnak a terített asztalnál, ezáltal szinte magukat kínálják 🙂 A kelt tészták igen sokrétűek, így bátran nekiláthattok kísérletezni Ti is! 🙂

Hozzávalók:

A tésztához

2,5 dl tej ,

2,5 dkg élesztő,

50 dkg liszt,

 5 dkg porcukor,

2 db tojássárgája,

7,5 dkg Rama,

csipet só,

A töltelék lehet:

fahéj-porcukor

kakaópor-porcukor

mák-porcukor

dió-porcukor keveréke vagy mindez lekvárral megbolondítva zserbós változatban

esetleg gesztenye, vagy bármilyen lekvár ízlés szerint,

kenéshez:

olaj

tej

DSCF4831

 Elkészítés:

Kevés langyos tejben az élesztőt felfuttatjuk.

 A lisztet átszitáljuk, azután a kovásszal, a tojássárgákkal, a porcukorral, az olvasztott Ramával,

 a sóval összegyúrjuk és a tésztát megdagasztjuk, legalább 10 percig, majd duplájára kelesztjük. 

Finoman átgyúrjuk lisztezett deszkán és annyi darabra osztjuk, ahány kalácsot készíteni szeretnénk, bármilyen méretben készülhet.

Egyenként, lisztezett deszkán hosszúkásra nyújtjuk, majd megkenjük olajjal, megtöltjük a választott töltelékkel  és, mint a bejglit felcsavarjuk.

A végeket egyenesre vágjuk, majd pár centire a széleitől a közepét bevágjuk, úgy hogy az alsó 1-2 réteget már ne vágjuk át.

Megkenjük tejjel és hagyjuk kb. 20 percet még kelni.

Aztán előmelegített sütőben aranybarnára sütjük, úgy 175 C°- körüli hőmérsékleten.

Tipp:

A töltelék függvényében reszelhetünk gyümölcshéjat a tésztába, az összeállítása során.

Pl. diósba, mákosba, citrom, a kakaósba narancs héjat 🙂

 

 

Mákos guba torta

pizap.com13718344200001

Hozzávalók:

10 db kifli

20 dkg darált mák

1 l tej

1 citrom reszelt héja

20 dkg cukor

5 dkg margarin

2 tojás sárgája

 Krém:

1 cs. vaníliás puding

3 dl tej

10 dkg cukor

diónyi margarin

 Tetejére:

1 cs. habpor

1,5 dl tej

 Elkészítés:

A tejet a margarinnal, cukorral, citromhéjjal feltesszük melegedni épp, hogy csak a margarin elolvadjon.

A kifliket összevágjuk.

Ráöntjük a tejes keveréket, majd hozzákeverjük a mákot és végül a tojássárgáját is és jól átforgatjuk.

26-os torta forma aljába sütőpapírt vágunk a forma aljához szabva 

ha a kapcsos forma alján marad a torta védjük a kés élétől és nem feltétlenül kell más tálra tenni)

a forma oldalát kikenjük és zsemlemorzsával megszórjuk.

Beleborítjuk a mákos kiflit és 15-20 perc alatt megsütjük.

Kevés tejben kikeverjük a pudingport a cukorral és a többi tejhez öntve csomómentesre főzzük, majd kihűtjük.

Ha meghűlt hozzádolgozzuk robotgéppel a margarint.

A habport a tejjel felverjük.

Először a pudingot öntjük a kiflire, majd következhet a hab is.

A kiflik sarkával, cukorba mártott cseresznyével és kevés mákkal megszórva tálaltam, lehűtve.

 

Tipp:

A mákos guba torta készíthető még meggyel töltve, rumba áztatott mazsolával vagy különböző lekvárokkal megkenve.

Akár a tetejére is kerülhet meggy, piros torta zselével leöntve.

Vagy, a tojásoknál megmaradt fehérje kemény habbá verve és sütőben kissé megpirítva is lehet a torta  éke! 🙂

 

Zöldséges fasírt leveles tésztában sütve

pizap.com13669237097651

Hozzávalók:

1 kg darált hús

1 doboz mexikói mix (kukorica, borsó, pritamin paprika)

4 tojás

Lucullus fasírt fűszer vagy  ennek hiányában, a hagyományos és egy kis plusz fűszerezés

( 1 ek. só, 1 kk. fekete bors, 1 1/2 ek. pirospaprika, 1 kk. őrölt kömény,

2 tk. mustár, 2-3 tk sűrített paradicsom vagy ketchup, 2-3 gerezd fokhagyma, 1 kisebb hagyma)

3 zsemle

1 cs. 500 g-os leveles tészta

3 ek olaj

1 tojássárgája,

1 maroknyi szezámmag

Elkészítés:

A leveles tésztát vegyük ki a remekmű elkészítése előtt pár órával!

Főzzük meg a 3 db tojást keményre (forróvízbe odatéve 15 perc)

A fasírtot készítsük el.

Üssünk hozzá 1 egész tojást keverjük bele a fűszerkeveréket  vagy adjuk hozzá a házilag készített fűszerezést, melyhez apróra vágjuk a hagymát fokhagymát.

Bele öntjük a mix-et, melynek a levét jól  lecsepegtettük előtte.

A beáztatott és jól kicsavart zsemléket is adjuk a húshoz, majd hagyjuk érni, míg előszítjük a tésztát.

Lisztezett deszkán nyújtsuk vékonyra és téglalap formára.

Vágjunk le a hosszabb feléből 3 vékony csíkot, melyet később megfonunk a tetejére.

Mikor kész a fasírt felét beletesszük a tészta közebébe.

A csíkokra, vagy kockára vágott tojást, a húsra helyezzük hosszában végig, majd a hús másik felével befedjük.

Az 2 ek. olajjal meglocsoljuk és a tésztával betakarjuk a húst.

Szépen összeillesztjük és össze is nyomkodjuk, csipkedjük hosszában, hogy tartson.

Összefonjuk a tészta csíkjainkat és a tészta közepére tesszük. Éles késsel rövid és ferde csíkokat vágunk a tésztába, itt is átjárja a sütő hője.

Megkenjük a tojássárgájával. megszórjuk szezámmal és meglocsoljuk az 1 ek. olajjal.

Sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük és a tésztát villával megszurkáljuk, hogy jól átjárja a hő.

165-170° C-on készre sütjük.

Ha a tészta szép színt kap a hús is jó lesz!

 

Körtés cobbler

Kép 17134940

Finom, gyors, változatosan készíthető és nem utolsó sorban olcsó! 😉

Kép 17134943A cobbler a korai Brit-Amerikai gyarmatról származik. Az Angol telepeseket  a hozzávalók hiánya sarkallta ennek a receptnek a kitalálására. 🙂

A név eredete nem tisztázott, lehet suszter de összefügghet a cobeler szóval, melynek jelentése “fatál” 🙂

Hozzávalók:

20-25 dkg liszt

1 cs.  sütőpor

10 dkg cukor

1 egész tojás

10 dkg margarin

1 dl tej

1 csipet só

+ 1 ek. cukor a tésztára sütés előtt

 

Gyümölcsréteg:

5-6  db értett de még kemény körte

3 csapott ek. cukor+ 1 cs. vaníliás cukor

1/2 citrom leve

1 tk. fahéj

1 ek. liszt

Kép 17134934

Elkészítés:

A tészta hozzávalóit összeállítjuk.

A tejet fokozatosan adagoljuk , hogy ne legyen túl híg!

Viszonylag ragacsos tésztát kapunk, ennek ilyennek kell lennie, senki se ijedjen meg! 😉

1 órát pihentetjük, letakarva a hűtőben.

A körtéket megtisztítjuk, felkockázzuk és kivajazott jénaiba tesszük ( Én torta formában készítettem de ebben az esetben szivároghat, így aki ezt a megoldást választja, hozzám hasomlóan tegyen a forma alá sütéskor sütőpapírt vagy alufóliát)

A körtékre ráöntjük a kifacsart citrom levét, rászórjuk a kétféle cukrot, a lisztet és a fahéjat, majd kanállal átforgatjuk.

A hűtőből kivett tésztából kis cipókat csippentünk és hanyagul a körtékre dobáljuk.

megszórjuk az 1 ek. cukorral és előmelegített sütőben, kb. 175 C°-on készre sütjük.

Egészen világos aranyszínű lesz a végeredmény!

A körtés cobblert magában, esetleg  tejszínhabbal vagy különféle öntetekkel, ill. vanília sodóval tálaljuk.

 

Töltött rózsák

A TÜRELEM, RÓZSÁT TEREM!

Szó szerint értendő, mert egy kis türelem árán,  mutatós, rendkívül puha finomságokat készíthetünk 😉

678677

Hozzávalók:

tészta:

1 dl langyos tej, 2, 5 dkg élesztő 2 tk. cukor

50 dkg átszitált liszt

1 ek. cukor

1 tk. só

2 ek. olaj

ill. további 2 dl langyos tej

Krém:

20 dkg juhtúró

1 kis doboz tejföl(jobb minőségű, sűrű állagú)

1 kisebb fej lila hagyma

2 gerezd fokhagyma(aki nem kedveli kihagyhatja)

1 vastagabb szelet kígyóuborka

bors, zöld fűszer ízlés szerint

sózást nem igényel!

Kép 17134422

Elkészítés:

Az 1 dl langyos, cukros tejben elmorzsolt élesztőt felfuttatjuk.

Ezután a liszthez adjuk, sózzuk, bele tesszük a cukrot, olajat és elkezdjük összedolgozni, fokozatosan hozzáadva a 2 dl tejet.

(ha úgy érezzük nem elég lágy, könnyű a tészta 0.5-1 dl langyos tejet még hozzáadhatunk.)

A legalább 10 percig dagasztott tésztát a duplájára kelesztjük, meleg helyen, letakarva.

Ezalatt elkészíthetjük a krémet.

A túrót áttörjük, belekeverjük a tejfölt és belereszeljük a hagymát a fokhagymákat és az uborkát.

Fűszerezzük.

A megkelt tésztát vékonyra kinyújtjuk.

Egy nagyobb, lisztezett pohár segítségével köröket szaggatunk.

A köröket bevágjuk 4 felé úgy, hogy ne érjenek össze a vágások, helyet hagyva a tölteléknek.

Felhajtjuk az egyik oldalt, hogy átölelje a krémet, majd a szemközti oldalt szintén, mely már az előző oldalt is átöleli, majd a másik kettőt is felhajtjuk ugyanígy.

A hajtások két szélét összecsíphetjük kissé.

A kész rózsákat, felvert tojássárgájával megkenjük.

Szezámaggal megszórjuk, majd egy rövid ideig, sütőtapírral bélelt tepsin még tovább kelesztjük.

Előmelegített sütőben, 175 -180 C°-on , aranybarnára sütjük.

A család pedig még melegen, frissiben elkapkodja! 😉

Tipp:

Édes töltelékkel, pl. túrossal is készíthető!

Ez esetben, még egy 1/2 ek. cukrot tehetünk a tésztába.

Kókuszos csiga

Nagyon fini sütemény  ez a kókuszos csiga, nem is túl bonyolult vagy netán időigényes.

Mindenesetre a kókuszkedvelőknek biztosan elnyeri a tetszését! 🙂

Hozzávalók:

tészta

40 dkg liszt

4 tojás sárgája

25 dkg margarin

2.5 dkg élesztő

kevés tej

töltelék:

4 tojás fehérje (ha soknak érzed nem muszáj mindet beletenni)

30 dkg cukor

20 dkg kókuszreszelék

Elkészítés:

A langyos, cukros tejbe morzsolt élesztőt felfuttatjuk.

A lisztben eldolgozzuk a margarint és a tojások sárgáját, majd hozzáadjuk a felfutott élesztőt és jól összedolgozzuk.

Amennyiben szükséges, további langyos tejet adhatunk még hozzá.

Kb. 30 percet pihentetjük letakarva.

A töltelékhez a tojások fehérjét vízgőz felett felverjük kemény habbá a cukorral együtt, vigyázva nehogy megfőjön.

Ha levettük a tűzről, óvatosan beleforgatjuk a kókuszreszeléket.

A tésztát két részre osztjuk. Téglalap alakúra kinyújtjuk lisztezett deszkán.

Megkenjük a töltelék felével, feltekerjük és nem túl vastag szeletekre vágjuk, melyeket sütőpapírral bélelt tepsibe fektetünk.

A második tekercsel ugyanezt elvégezzük.

Előmelegített sütőben megsütjük Őket, kb. 175C°-on, lehetőleg világos színűre.

 

 

Fűszeres csirke burgonyán sütve

Egy könnyen elkészíthető, mindent egybe, tepsibe pakolós fogás.

Ha nem akarunk sokáig a tűzhely mellett időzni, akkor ez egy jó választás! 😉

Hozzávalók:

80 dkg-1 kg burgonya

4 csirkecomb

2 fej hagyma

2 gerezd fokhagyma

3-3 ág kakukk fű, bazsalikom

fél-fél mokkáskanál pirospaprika, szárított kakukkfű, szárított rozmaring

2 dl tejszín

kb. 15 dkg tetszőleges ízű reszelt vagy szeletelt sajt,

nekem szeletelt füstölt sajtra esett a választásom, melytől kellemes, enyhén füstös ízt kapott az étel.

Elkészítés:

A burgonyát meghámozzuk, megmossuk és ketté vagy négybe vágjuk attól függően mekkora.

A hagymát szintén hámozzuk, megmossuk és cikkekre vágjuk.

A fokhagymát megpucoljuk, összezúzzuk.

A combokat megmossuk, besózzuk mindenhol, kissé a bőr alatt is, majd szintén a bőr alá nyomkodjuk a fokhagymát, és a friss zöld fűszereket.

Kívül borsozzuk.

A sütőt előmelegítjük 220°C-ra.

A burgonyát tepsibe szórjuk a hagymával.

Sózzuk, borsozzuk. Megszórjuk kakukkfűvel, rozmaringgal és pirospaprikával.

Összeforgatjuk.

A combokat bőrős felükkel lefelé rátesszük és meglocsoljuk a tejszínnel, majd betesszük a sütőbe.

Mikor félig már kész, a burgonyákat kissé átkeverjük, a  combokat átfordítjuk, hogy a bőre megpiruljon és tovább sütjük.

Mielőtt elkészülne, rászórjuk vagy helyezzük a sajtot és készre sütjük.

Friss salátával, savanyúkkal tálaljuk.

Tipp: a csirkecombokat ketté vághatjuk, ill. készíthetjük csirke vagy pulykamellel ill. csirkeszárnnyal is.

 

Alföldi húsgombóc leves

Egyszer készítettem darált húsból levest, ami annyira ízlett, hogy arra gondoltam elkezdek  új variánsokat kipróbálni, sőt egy-egy saját verzió is készülőben van megszületni 😀 Aki szereti a jó leveseket, ebben sem fog csalódni!

Hozzávalók:

1 fej vöröshagyma

2 szál sárgarépa

1 szál fehérrépa

1 csokor petrezselyem

só, bors, ételízesítő, olaj

cérnametélt

A gombóchoz:

50 dkg ízlés szerinti darált hús

1 tojás

2 gerezd fokhagyma

só, bors

kevés zsemlemorzsa

Elkészítés:

A vöröshagymát apróra vágjuk és olajban megpirítjuk. Hozzáadjuk a kockára vagy karikára vágott zöldségeket és kicsit összepirítjuk.

Ezután felöntjük vízzel és fűszerezzük. Majd miután felforrt a petrezselymet is beletehetjük.

Amíg fől a leves, a darált húst összekeverjük a tojással, a fűszerekkel és az apróra vágott vagy kinyomott fokhagymával,  kevés zsemlemorzsát is beletéve, végül összegyúrjuk.

Vizes kézzel, számunkra szimpatikus méretű de azért nem túl nagy gombócokat formázunk és a levesbe tesszük.

Lassú tűzön, készre főzzük.

Sós vízben kifőzött cérnametélttel, forrón tálaljuk 🙂

Tipp:

Ahogyan a húslevesbe is szoktunk tenni, ebbe is kerülhet kelkáposzta, sőt került is! 😉

 

 

 

Fenyőfa

Kering az interneten egy fotó recept nélkül, melyen  vélhetően kelt tésztából készül egy fenyőfa formájú sütemény, amibe csokis vagy kakaós töltelék kerül. Emlékeztetőül az ismeretlen eredetű fotó:

Többen kértek receptet ill. , hogy készítsem el.  Megadtam magam és ma neki is álltam 🙂

Hozzávalók:

50 dkg liszt

2 db tojás

2-2,5 dl tej+ valamennyi a kenéshez

3 dkg margarin

3 ek. cukor

1 kk. só

1 cs. szárított élesztő

kevés olaj a kenéshez

Nutella vagy csoki krém,  esetleg kakaópor-porcukor keveréke

Elkészítés:

Az átszitált liszt közepébe mélyedést készítünk. Beletesszük az élesztőt, a cukrot a sót, majd a felvert tojásokat.

Ezután a langyos tejet és az olvasztott de kissé meghűlt margarint is hozzáadjuk.

Amennyiben szeretnénk megszínezni, akkor a színezőt is adjuk hozzá. Folyékonyból fél üveggel ment bele.

Jól gyúrjuk össze, kissé dagasztó mozdulatokkal, persze olyan intenzíven nem kell, mint más tészta esetén.

Meleg helyen, letakarva kelesszük meg.

Amikor megkelt, osszuk 3 részre. Lisztezett deszkán nyújtsuk ki egyenként, tegyük sütőpapírra vagy sütőpapiros tepsibe az első tészta réteget. Kenjük le nagyon vékonyan olajjal, majd a nutellával, a következő rétegnél szintén így járjunk el.

A 3. lappal zárjuk a sort.

A tésztát éles késsel fenyő formára vágjuk. Nyújtófával, fakanállal vagy akár vonalzó segítségével beállíthatjuk az arányokat.

Amikor ez megvolt, késsel ágakat vágunk, azaz csíkozunk, amikor elvágjuk az ág egyik felét, a kést halványan húzzuk végig a közepén is, át a másik felére, anélkül, h. ott is átvágnánk a tésztát, így egyforma csíkokat tudunk majd vágni a szemközti oldallal.

Ha ez is megvolt az ágakon csavarunk, amennyit csak tudunk a csúcsa felé forgatva azokat.

Ezután tejjel lekenjük, 10-15 percet pihentetjük meleg helyen, majd előmelegített sütőben, 175C°-on kb. 30 perc alatt készre sütjük. Sütőfüggő lehet, ne égjen meg az alja!

Sütés közben még lekenhető egyszer kevés  tejjel.

Melegen porcukrozzuk, ha van kedvünk kicsit feldíszítjük! 😉

Amit a neten keringő trükkös képekről lemarad:

A nutella a sütési folyamat során kissé kifolyik és karamellizálódik a benne lévő cukor, ami égett illatot áraszthat, ne ijedj meg de figyelj oda! Mivel a nutella egy része kiszivárog, nem olyan “mancskosan” krémes a süti de számít ez, mikor olyan jó buli megsütni, akár a gyerekekkel, akár a saját örömünkre főleg, ha majd a szomszédasszony is irigykedve látja a remek sütinket a Facebookra feltöltve! 😛

 

Corn Dog

 

Egy kis csemege Amerikából, egyenesen az asztalunkra,

mely gyors, laktató és jópofa is egyben, családunk legnagyobb megelégedésére.

Miután a virsli elfogyott, még maradt egy kevés masszám, így párizsi szeleteket félbevágtam és megforgattam benne, ezért akár párizsi “panírozására” is alkalmas 😉

Hozzávalók:

1 kg virsli

20 dkg kukoricadara vagy kukoricaliszt

10 dkg finomliszt

1 tk. sütőpor

1 egész tojás

2-2,5 dl tej

1 tk. cukor

+ ízlés szerinti fűszerek de persze natúr is nagyon finom!

olaj a sütéshez

hurkapálcák ( virslinként egy fél)

Elkészítés:

A tészta hozzávalóit kikeverjük, a tejből először kevesebbet tegyünk, mert a

dara enyhén megdagad a kb. 20 perces pihentetés során, óvatosságból inkább utána öntsünk még hozzá.

A lényeg, sűrű palacsintatészta állagának kell, hogy legyen!

A hurkapálcára feltűzve kellene sütni  úgy, hogy egy magas pohárba adagolnánk a tésztát, melybe a pálca segítségével mártanánk a virslit, majd mehetne a forró olajba.

Szerintem. így körülményesebb, hiszen nem biztos, hogy a serpenyőben vagy fritőzben anélkül sülne, hogy valamilyen szinten ne zavarna a pálcika.

Én egy panírozó tálba tettem a tésztát, kényelmesen megforgattam benne a virslit, majd kisütöttem.

Papírtörlőn lecsepegett.

Szintén papírtörlő segítségével megfogtam a virslit és utólag szúrtam bele a pálcát.

Szalma krumplival, különböző szószokkal és/vagy savanyúval, salátával fogyasztjuk 🙂

 

Zsemle autó

Egy ilyen szuper zsemle járgánnyal kedveskedhetünk gyerkőceinknek,

szerintem nem akad kiskorú, akinek ne tetszene és ne falatozná nagyobb élvezettel 😉

Hozzávalók:

zsemlénként 1 normál vagy 2 mini virsli,

zsemle igény szerint,

díszítésként, sajt felvágott, paradicsom, ki mit szeret és kiszúró formák, mellyel feldobjuk Őket.

Elkészítés:

A virslit tegyük forró vízzel teli tálba, hogy átmelegedjen, ha szükséges még cseréljünk vizet. Így nem fog felpuffadni és formát veszteni, mint a főzés során

( eredetileg a virslit amúgy is csak melegíteni lenne szabad! )

A zsemléből kivágunk egy éket ahova kerül a kis virsli párosunk.

A virslit megtöröljük, ha héjas eltávolítjuk és kettévágjuk.

Vágott felükkel lefelé a zsemlébe tesszük.

Fekete borsból szemeket nyomunk a virslibe.

Szószba mártott fogvájóval szájat rajzolunk.

Paradicsom szárból készült a legény haja, a kislány pedig egy csinos kis masnit kapott 🙂

A kocsi kerekei uborkaszeletekből készültek, a lámba koktélparadicsomból, melyet fogvájóra tűztem (erre figyeljünk fogyasztás előtt távolítsuk el! )

A füstölt sajtot, párizsit szívecske formájú kiszuróval tálaltam.

Virsli emberkéink utazását pedig, egy-egy szalámi háttámlával tettem, kényelmesebbé! 🙂

 

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!