Szani Konyhája, sütni-főzni, szívvel-lélekkel

Fehérboros, kapros zúza

Mérai Katától hallottam erről a receptről, ami nagyon megtetszett, így elkészítettem. 😉

Bár az eredeti recept zúzáról szól, nálunk pár csirkecomb is került bele, de így is tökéletesen sikerült és gyorsan elfogyott! 🙂

Hozzávalók:

1/2-1 kg zúza, ill. más “csirkeségek” is kerülhetne bele 🙂

1 fej hagyma

olaj

víz

fehérbors

1/2 dl fehérbor

friss kapor esetén egy kisebb csokor, mirelit esetén egy kisebb marékkal

2-3 ek. tejföl, vagy 1,5 dl tejszín

1 ek. liszt vagy keményítő

Elkészítés:

A hagymát apróra vágjuk és a sóval megpirítjuk az olajon.

Hozzáadjuk a tisztított zúzát, borsozzuk és kicsit hagyjuk pirulni, majd vízzel felöntjük.

Borsozzuk és mielőtt kész lenne beleöntjük a bort és  kaporral ízesítjük, kóstolunk igényel-e sózást.

Végezetül a tejfölt vagy tejszínt is hozzáadjuk, melyet lisztel vagy keményítővel elkevertünk, hiszen ezáltal sűrűbb textúrájú szaftot kapunk.

1 perc múlva el is zárhatjuk.

Forrón, tésztával vagy nokedlivel tálaljuk, további kaporral díszítve. 🙂

Jó étvágyat!

Köszönjük Kata!! 😉

Tipp:

Aki nem szereti világosan, kevés pirospaprikával meghintheti,ahogy a hagyományos pörköltet de tényleg csak keveset használjon!

Zsidó tojás

Tojáskedvelőknek szuper kis reggeli lehet a zsidó tojás vagy tojáskrém.

Biztos emlékeztek rá, hogy az iskolák menzáján is előszeretettel szerepelt az uzsonnák repertoárja között, kislányom haza hozott uzsijában most is szoktam találni, persze köszönő viszonyban sincs a házilag készített változattal, valószínűleg ezért is hozza haza 😛

Hozzávalók:

kb 5 tojás (de,  aki nem szeretné elaprózni, mert nagy a család, készítheti egyből, akár 10-20 darabból is megnövelve a további hozzávalókat, arányosan a tojás adagjához 😉 )

1 ek. kacsa vagy libazsír

1 csapott ek. mustár

1 kisebb fej lila vagy vörös hagyma

bors

továbbá, kerülhet bele kevés piros paprika, vagy egy csapott ek. tejföl, de ezek elhagyhatóak 🙂

Elkészítés:

A tojásokat forró vízben feltéve 15 percig főzzük, majd hideg vízben hagyjuk kihűlni.

Megtisztítjuk a héjtól, a sárgáját eltávolítjuk, a fehérjét apróra vágjuk.

A sárgáját összetörve kikeverjük a zsírral, mustárral és a fűszerekkel, ill. az apróra vágott hagymával.

Hozzákeverjük a kockázott fehérjét és már készen is van a zsidó tojásunk! 🙂

Különböző friss vagy pirított pékárúval fogyasztjuk. Hűtőben tartjuk!

Csirkeszárnyak egyszerűen sóval sütve-csak, mert finom

Néha nem érzek igényt különleges és flancos fűszerekre, hanem egyszerűen csak az étel ízére vágyom.

A csirke, csupán sóval fűszerezve vagy mondjuk inkább ízesítve számomra tökéletes!

Nem egy bonyolult recept, bárki eltudja készíteni.

A hentesnél, ahol a húst beszerzem, rendkívül szép  baromfi féléket is kaphatóak, a bőrük makulátlan, házi jellegű, cseppet sem tápos!

A bőre pedig,  ropogósra sütve a friss tepertőre emlékeztet! 🙂

Bármilyen körettel, legyen az burgonya, rizs, vagy saláta tálalható. Sőt friss kenyérrel sem megvetendő! 🙂

Hozzávalók:

Csirkeszárny-ízlés szerinti mennyiség

olaj

kevés fehér borssal meghinthető

Elkészítés:

A tisztított és lecsepegtetett szárnyakat megsózzuk. Tepsibe sorakoztatjuk.

Megszúrjuk kevés borssal. Meglocsoljuk olajjal és öntünk alá némi vizet is, majd kb. 45-50 perc alatt pirosra sütjük.

(Nem fordítottam meg, végig úgy maradt , ahogy betettem. Amikor az alján már elsült a víz és a szaft, tizsta és nem zavaros, akkor még sütjük kicsit, hogy tökéletes és ropogós legyen)

Tipp:

Kacsazsírral is süthetjük 😉

 

Coleslaw-Amerikai káposztasaláta

Coleslaw (ejtsd Kolszló)

Azaz Rácz saláta, Rácz Noémi nyomán, akitől a receptet kaptam, így nekem Rácz saláta néven

szívemnek kedvesebb, ezért a tiszteletére el is neveztem utána 🙂

Köretként kitűnő választás lehet, húsok, fasírtok mellé.

Szendvicsekbe is tökéletesen alkalmas ez az otthonunkba és ételeinkbe csempészett “KFC hangulat!” 😉

Hozzávalók:

1 kisebb fej káposzta

1 nagyobb vagy két kisebb fej lila hagyma(fehér is alkalmas)

2 közepes sárgarépa

1 kis dobozos tejföl és ugyanilyen mennyiségű majonéz

1 tk. só

1 púpozott ek. cukor

kevés őrölt kömény (elhagyható, ha valaki nem kedveli)

1 ek. tárkonyos ecet, ha nincs akkor sima 10% -os és némi szárított tárkony

Elkészítés:

zöldségeket lereszeljük .

Sózzuk, cukrozzuk, megszúrjuk köménnyel.

Hozzáadjuk a tejfölt és a majonézt.

Összeforgatjuk.

Pár napig hűtőben eláll! 🙂

Tejfölös barna csiperke, tarhonyával

Nem túl bonyolult vagy hangzatos étel de mindenesetre nagyon ízletes, attól függetlenül,

hogy jelen recept egy egyszerű változat.

Nálunk a gomba jöhet bármilyen formában, így nem tudok vele mellélőni, legalább is eddig nem volt rá példa 🙂

Hozzávalók:

500 g barna csiperke

1 fej hagyma

fűszerpaprika

olaj

fehérbors

majoránna

3 ek. tejföl

1 csapott ek. liszt vagy keményítő

köret:

500 g tarhonya

Elkészítés:

A gombát megmossuk, a csiperkéket nem kell teljesen megpucolni, csak a felesleges részt, vagy hibákat távolítjuk el.

Én a szárakat is meghagytam, csak levágtam a végeit.

Felszeleteljük a gombát és felvágjuk a hagymát is, majd olajon sóval megdinszteljük.

Ezután rádobjuk a gombát, egy kevés,  szinte késhegynyi pirospaprikát hintünk rá a színe miatt, majd kevés vízzel felöntjük,  borsozzuk, szórunk bele kevés majoránnát és puhára főzzük.

Hozzáadjuk a tejfölt, majd kevés vízzel kevert lisztet vagy keményítőt is hozzákeverünk, hogy sűrűbb krémesebb szaftot kapjunk.

Kóstolunk és, ha minden oké, akkor elzárjuk.

A körethez a tarhonyát olajon megpirítjuk, felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje.

Sózzuk és tartalék lángon, vagy platnin, fedő alatt készre főzzük.

A vége felé, mielőtt elkészülne átkavarjuk és, ha még szükséges teszünk alá kevés vizet.

Tipp:

1-2 babérlevéllel, kurkumával tovább gazdagítható a gomba íze.

 

Töltött dagadó egyszerűen

Amikor nem szeretnénk nagyon sokat pepecselni a töltelékkel, akkor ezt az egyszerű változatát érdemes elkészíteni a töltött dagadónak.

Mondhatni ez egy töltelék alap recept, amibe aztán, ha fantáziánk beindul sok minden kerülhet,

mint például gesztenye, fehérborba áztatott mazsola, máj, főtt tojás stb.

Ha vendégeket hívunk kifejezetten jó választás, hiszen kevés időráfordítással, mutatós és kiadós ebéddel örvendeztethetjük meg látogatóinkat! 😉

Hozzávalók:

egy egész dagadó

fűszer pác

olaj

töltelék:

4 szikkadt zsemle, vagy ennek megfelelő kenyér

2 tojás

ételizésítő (ha ettől is elég sós, akkor külön sózást nem igényel, mindenképpen kóstoljunk)

1 hagyma

olaj

zsemlemorzsa

1 kisebb  csokor petrezselyem

őrölt fekete bors

Elkészítés:

Az előzőleg felszúrt és jól átmosott húst lecsepegtetjük és mindkét oldalát bedörzsöljük, valamilyen általunk kedvelt fűszerpáccal, majd meglocsoljuk kevés olajjal.

(ezt a műveletet, akár előző este is végezhetjük! )

A töltelékhez az apróra vágott hagymát kevés olajon megpirítjuk. Mielőtt elzárnánk, egy pillanatra rádobjuk az aprított petrezselymet. Ezt követően hagyjuk kicsit hűlni, mielőtt a tojásokat beleütnénk.

Amikor már a tojást is belekevertük, fűszerezzük és beáztatjuk tejbe vagy vízbe a zsemléket.

Miután eléggé megázott és megpuhult, jól kinyomkodjuk és a masszához adjuk.

Annyi zsemlemorzsát szórunk bele, hogy sűrű de nem túl kemény állagot kapjunk.

A dagadót fektessük egy tepsibe, majd a nyílásán keresztül, kanállal betöltjük és hústűvel megtűzzük, hogy ne jöjjön vissza a töltelék sütés közben.

Ha nincs hústű kéznél, be is varrhatjuk de mindkét esetben távolítsuk el az idegen anyagot tálalás előtt!

A dagadót, ha még szükséges meglocsolhatjuk kevés olajjal, illetőleg vizet is öntünk alá.

Javasolnám, hogy aki szereti bátran  szeljen mellé paprikát, mert nagyszerű kombináció a sültekkel és a kettő illata sütés közben hm… remek! 🙂

Előmelegített sütőben, 175 C°-on sütjük kb. 1-1 1/2 órát.

Végezhetünk sütéspróbát, megszúrva a húst egy hústűvel.Ha nyers, abban az esetben  még rózsaszín levet enged.

Amikor elkészült, pihentetjük pár percet, majd szeletelve tálaljuk, különböző köretekkel, mint burgonyapüré, rizs, ill. majonézes saláták.

Jó étvágyat kívánok hozzá! 🙂

 

 

 

 

Őszi csirkecomb vajas páccal

Az őszi elnevezést a szilva és a füge miatt kapta az étel. Az ősz gyümölcsei , melyek nemcsak lekvárnak vagy magukban fogyasztva ízletesek.

Tettem egy próbát és  csirkecombokkal társítottam Őket. Jól tettem! 😉

Hozzávalók:

Igény szerinti mennyiségű csirkecomb

vaj

1 cs. magyaros fűszerkeverék

olaj

szilva és füge

1 fej hagyma

200 ml főzőtejszín

1 db tojás

Elkészítés:

A combokat megtisztítjuk , olvasztott vajjal leöntjük és másnapig állni hagyjuk.

Egy tepsibe tesszük Őket, megszórjuk minden oldalukat fűszerkeverékkel(keveset hagyjunk a tejszínbe), ha a vaj kevés egy kevés olajat tehetünk alá ill. kevés vizet, majd sütni kezdjük(175 c ° ) .

Amikor kissé átpárolódott a sütőben, rászórjuk a megtisztított, gerezdekre vágott gyümölcsöket és a csíkokra vágott hagymát.

Időnként kanállal locsoljuk, a húsokat fordítjuk.

Amikor szép piros a hús a tejfölben kikeverünk egy felvert tojást, a maradék magyaros fűszert és a tepsi tartalmára öntjük.

kb. 10 perc múlva elzárjuk.

Burgonyapürével, hagymás vagy pirított burgonyával vagy rizzsel tálaljuk.

Tipp:

Különböző sajtokkal gazdagítható!

 

 

Krumplifőzelék

Nevezhetném hangzatosabban is mégpedig burgonyafőzeléknek de nekem már csak krumplifőzelék marad, bár ettől függetlenül az egyik  kedvencem. 🙂

Hozzávalók:

burgonya igény szerint(min. 1/2 kg)

víz, só, babérlevél

rántás:

1 kisebb fej hagyma, olaj, liszt

a végén 1/2-1 doboz tejföl, ki milyen tejfölösen kedveli

Elkészítés:

A burgonyát megpucoljuk, megmossuk alaposan, majd kisebb kockákra vágjuk.

Annyi vízben, ami ellepi feltesszük főni,  sózzuk és teszünk bele 2-3 közepes babérlevelet.

Amikor majdnem puha a burgonya, elkészítjük a rántást.

Közepes sűrűségű rántást készítsünk. Az apróra vágott hagymával együtt tesszük oda majd, amikor szép aranyszínű a rántás, a burgonyához keverjük.

Kóstoljuk és, ha már semmi sem hiányzik, belekeverjük a tejfölt is, majd egy pillanat múlva el is zárhatjuk.

Melegen tálaljuk magában,  esetleg friss kenyérrel vagy különböző húsok mellé, mely lehet rántott, sült, fasírt ill. pörkölt.

A megmaradt főzelék egy idő után besűrűsödhet, tejföllel vagy némi vízzel összemelegítve orvosolható! 

Tipp:

Aki szeretne színt adni a főzelékének, egy kevés pirospaprikát is tehet a kész rántásba.

Ízesíthető ill. különlegesebbé tehető némi tárkonnyal vagy  majoránnával.

 

Bolognai torta

Tagadhatatlanul kislányom egyik nagy kedvence a bolognai. Legszívesebben csak azt enné. Szerettem volna neki kedveskedni, így egy különleges formációt álmodtam meg, ezúttal tortaformában elkészítve. 🙂

Hozzávalók:

1/2 kg darált hús (jelen esetben fele sertés, fele marha darált húst használtam)

1 nagyobb konzerv paradicsompüré

1 szál sárgarépa

1 szelet zeller vagy halványító zeller (szárzeller)

1 hagyma

1-2 friss hámozott paradicsom húsa

friss bazsalikom ( szárítottal helyettesíthető)

kevés oregánó

olaj,

só, cukor, bors

sajt(reszelt vagy  lapka sajt)

500g penne tészta

24-es kapcsos tora forma

2 nagy darab alufólia

 

Elkészítés:

Összevágjuk kockára a hagymát, a sárgarépát és a zellert.

Kevés olajon sóval megdinszteljük, majd bele tesszük a paradicsompürét, cukrozzuk,

hozzáadjuk a fűszernövényeket és a borsot.

Kevés vizet teszünk hozzá, majd a húst is hozzá keverjük.

A hámozott paradicsomot, melynek a magját is eltávolítottuk, felkockázva hozzá adjuk.

Közben kifőzzük a penne tésztát sós, olajos vízben al dente, azaz ne főzzük túl puhára és ne kóstoljunk sokat belőle, mert minden darabra szükség lesz!

Ha kész leszűrjük, öblítjük!

Közben, ha már elvesztette a hús a nyers színét és kóstoltuk is a bolognai szószunkat, hogy igényel-e még bármilyen módosítást, el is zárhatjuk.

A torta formát nagyon kevés(!) olajjal bekenjük, ha van ecset azzal.

Oldalra fordítjuk és megkezdjük a tészta besorakoztatását, ami egy kis türelmet igényel.

A formát egészen a művelet elvégzéséig oldalt kell tartani, mert ha visszafordítjuk elborulhat a tészta.

Amikor elkészültünk alátesszük az alufóliát, ami legalább a forma oldalának közepéig ér.

Erre az ért van szükség, mert a szósz szivároghat a formából.

A tésztára öntjük a szószunkat, ráesszük a sajtot és betesszük a sütőbe.

Amikor a sajt elolvadt és szép színt kapott, akkor kész az egész fogásunk.

Kivesszük a sütőből és, ha kicsit hűlt késsel óvatosan végiglazítjuk a forma szélénél.

A kapcsos forma oldalát kinyitjuk és úgy lehúzzuk, hogy az alufólia még körbeölelje a bolognainkat, megtartva az esetleg eldűlni készülő tésztákat.

Frissen , bazsalikommal díszítve tálaljuk

Lucskos káposzta

Tulajdonképpen nevezhetjük a székelykáposzta rokonának is ezt a jó kis magyaros fogást.

Eredetileg rizs nélkül készül de most csempésztem bele azt is, hogy sűrűbb legyen.

Személy szerint nagyon szeretem és  kifejezetten jól is sikerült, amit férjem majdnem minden falatnál ki is jelentett! 😀

Friss kenyérrel az igazi! 😉

Hozzávalók:

1 kg füstölt vagy nyers oldalas, bár előbbit inkább ajánlom, hiszen a füstös íz koronázza meg

1 kg savanyú káposzta

2 közepes fej hagyma

1 paradicsom, 1 fehér paprika

pirospaprika, bors

só ( mivel elég sós volt a füstölt oldalasom egyáltalán nem kellett só az ételbe) 

1 kk. őrölt kömény

2 babérlevél,

olaj, víz

1 csésze(2 dl) rizs

Elkészítés:

Az oldalast a csontok mellett felvágjuk.

Megmossuk alaposan több vízben, ha füstölt, akkor kicsit áztathatjuk is meleg vízben, hogy az esetlegesen kicsapódott só

eltávozzon.

A hagymákat felkockázzuk és az olajon megpirítjuk, vagyis leegyszerűsítve, készítünk egy pörkölt alapot, amihez még jön

a pirospaprika.

Beletesszük az oldalast, a paradicsomot és a paprikát, felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje,  fűszerezzük.

Mikor már majdnem puha, beletesszük a jól átmosott savanyú káposztát és, ha már az is majdnem kész a rizst is

belekeverjük.

A rizs elszívhatja a szaftot , így az szükség esetén pótolható, valamint figyeljük nehogy leégjen.

Mikor kész, melegen tálaljuk, tejföllel vagy sűrített paradicsommal kínáljuk!

Jó étvágyat! 🙂

 

 

Aznac keksz

Hozzávalók:

15 dkg liszt

15 dkg zabpehely

15 dkg cukor

5 dkg kókuszreszelék

12,5 dkg vaj

3 evőkanál méz

2 evőkanál forró víz

1 teáskanál szódabikarbóna

 

Elkészítés:

A száraz összetevőket összekeverjük egy tálban.

A vajat és a mézet összemelegítjük, majd a meleg vízben feloldott szódabikarbónát hozzáadjuk.

Ez kissé felpezseg és azt követően a száraz alapanyagokhoz keverhetjük.

A tésztából diónyi golyókat formázunk, amiket aztán kissé meglapítunk.

Előmelegített sütőben 180 ° C-on kb 8-10 perc alatt készre sütjük.

 

Nagyon ízletes keksz! Szuper nasi és a gyerekek uzsonnás dobozában is remek

vésztartalék lehet vagy gyümölccsel egy komplett uzsonna.

Kislányom nem rajong a házilag készült édességekét de ez telitalálat volt! 😉

Tipp:

Csokidarabokkal még meglehet toldani a hozzávalókat!

Készíthető dióval, fahájjal, kakaóval, mákkal és aszalt gyümölcsökkel is! 😉

Majonézes burgonya saláta

Elég gyakran készítem a burgonya ezen variációját.

Nagyon szívesen eszi a kis családom! 😉

Hozzávalók:

kb. 1 kg burgonya

4 tojás (kevesebb vagy több is lehet)

2 doboz tejföl. ill. nagyjából 4 dl-nyi

min. 2 dl majonéz-de, ha több az sem baj

1 fej lila hagyma

fél citrom leve

1-2 ek. 10%-os ecet

cukor ízlés szerint-én személy szerint kicsit édesebben készítem

továbbá, só a burgonyára, a főzés során

és bors(fehér vagy fekete) a salátába

Elkészítés:

A tojásokat forró vízben, 15 perc alatt keményre főzzük, hideg vízben hűtjük.

A burgonyát meg pucoljuk, megmossuk és kisebb kockákra vágjuk, majd sós vízben puhára főzzük.

Míg hűl a burgonya, a hagymát csíkokra vágjuk és egy nagyobb tálba tesszük, melybe a salátát készítjük.

Ráöntjük a citrom levét-ez kicsit elveszi majd az erős ízét-, és a cukrot is hozzáadjuk.

Miután egy kicsit állni hagytuk, jöhet az ecet, a tejföl, a majonéz és a bors.

Átkeverjük.

A kihűlt burgonyát hozzákeverjük és a közben megpucolt és felkockázott tojásokat is óvatosan beleforgatjuk.

Frissen, vagy lehűtve tálaljuk sültekhez, rántott húsokhoz, fasírtokhoz.

Hidegtálak készítésénél is bátran alkalmazzuk! 🙂

 

Sütőtökkel és sajttal töltött fasírozott, hagymás burgonyával

Vasárnap előfordul, hogy bár szeret az ember főzni valami olyan finomságra vágyik, ami viszonylag hamar elkészül.

Így nem kell nélkülöznünk a vasárnapi asztalról a jó ízeket és a családra is több időnk marad! 😉

Ezért is esett a választásom erre a fasírtra, ami már kicsit az őszies ízek jegyében készült, mely ízt a sütőtök képviselt!

Hozzávalók:

1 kg darált hús (ki milyen húst szeret)

hagyományos fűszerezéssel 1 fej hagyma, 2-3 gerezd fokhagyma,

1-2 kk. őrölt bors, 1 ek. őrölt piros paprika, 1 ek. só

1 egész tojás

3-4 szikkadt zsemle

1 kisebb sütőtök fele (kb. olyan méret,  mint a képen is látható)

némi szerecsendió

5-10 dkg ízlés szerinti sajt

kevés zsemlemorzsa

olaj, víz

De! Remek, kész fasírt fűszerkeverékek is kaphatók, melyhez csak a töltelék, a tojás és a zsemle szükségeltetik, így újabb időt nyerünk 😉

Köret:

1 kg burgonya

két nagy fej vöröshagyma

olaj, só

87866

 

Elkészítés:

A húshoz adjuk a tojást,

a sót és a többi fűszert vagy helyettük a komplett fűszerkeveréket.

Összedolgozzuk.

A tejben vagy vízben megáztatott zsemléket kinyomkodjuk és szintén a húshoz adjuk.

A tepsit megolajozzuk, közebére, hosszában zsemlemorzsát szórunk.

Erre tesszük a hús felét.

A kis kockára vágott sütőtököt ráhalmozzuk, megszórjuk szerecsendióval és végül a kockára vágott sajtot is rápakolhatjuk.

A darált hús másik felével befedjük a tölteléke, vizes vagy olajos kézzel elsimítjuk.

A tetejét hosszában kevés zsemlemorzsával megszórjuk.

Kevés vizet aláöntve, gyönyörű pirosra sütjük.

Ez olyan 175 C°-on,  1 óra alatt megtörténik.

Míg sül, elkészítjük a köretet.

A burgonyát megpucoljuk, lekarikázzuk és sós vízben megfőzzük.

A két fej hagymát kockára vágva kevés sóval, olajon aranybarnára pirítjuk.

Végül a főtt,  áttört burgonyához adjuk a hagymás olajat és a fasírthoz kínáljuk.

Jó étvágyat! 🙂

 

 

Polenta-puliszka

A polenta -közismertebb nevén puliszka.

Erdélyi-szász(palukes), kukorica lisztből vagy darából készített pép, kása.

Polenta elnevezés Olaszországból származik.

Hazánkban kukoricamálé, kukoricagánica, ganca és keményebb sült változata a görhe néven ismert.

Nagymamák és dédnagymamák előszeretettel készítették.

Főételként és köretként egyaránt tálalható pl., pörköltekhez, töltött káposztához vagy

némi sült virslivel, pirított hagymával ill. szalonnával sem utolsó.

Juhtúróval rétegezve, tejföllel ízesítve is igencsak finom.

Kép 17135001

 

Hozzávalók:

20 dkg kukorica dara, vagy liszt

5 dl víz

2 dkg vaj

Elkészítés:

A sós vizet felforraljuk egy tk. kukorica darával vagy liszttel, hogy ne legyen csomós.

Ezután hozzákeverjük a többi darát vagy lisztet és sűrű kását készítünk, vigyázva arra, hogy nehogy odaégjen.

Belekeverjük a vajat és kivajazott vagy nedves tálba, esetleg tepsibe tesszük, hogy megdermedjen.

Szeleteljük, vagy kiszúró formával kiszaggatjuk.

Ha pirítanánk, azt olaj nélküli serpenyőben tegyük.

(Oldalanként kb 2 percig)

Tipp:

Még dermedés előtt is tálalható, kásaként.

Így pörköltekhez, szaftos ételekhez, ragukhoz jobban passzol.

Rétegezve, töltve is szinte bármilyen variációban készíthető!

Dermedés után, sütés nélkül vagy sütve egyaránt illik bármilyen főétel mellé.

Sütőben is süthető ill. pirítható.

 

Mángold pesto

Kép 17134989

 

Hozzávalók:

egy szép nagy csokor mángold levél

kb. 6 ek. olíva olaj

3 gerezd fokhagyma

só ízlés szerint

Elkészítés:

A hozzávalókat(olaj kivételével) mixeljük.

Ezután egy tálba tesszük és belekeverjük az olajat is.

Majd kedvünkre ill. fantáziánk szerint felhasználjuk! 😉

Kevés bazsalikom és/vagy petrezselyem levéllel, fenyőmaggal, borssal és parmezánnal is gazdagítható

A Mángoldról:

Kép 17134982

 

Az idén próbaképen ültettünk, egy számunkra addig még ismeretlen növényt, a mángoldot.

Szépen elkezdett hajtani, majd sűrűsödni, bokrosodni.

Napos helyen lelt otthonra kis kertünkbe és bőven locsoltuk minden este.

Levelei hatalmasra nőttek, melyeket a spenóthoz hasonlóan fogyaszthatunk, párolva, főzelékként vagy különböző töltikék, tészták feltétjeként ill. rakott dolgokhoz, mint pl. a lasagne.

Szára sem vész kárba, hiszen a spárga tulajdonságaival bír, így párolva vagy sütve köretként vagy magában is nagyon ízletes.

Ősszel avarral fedhetjük be kertben lévő, még megmaradt mángoldjainkat, melyek úgy hálálják meg a gondos törődést, hogy már márciusban gazdagon hozzák nekünk leveleiket!

A témában ajánlott cikk:

Váncsa István írása

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!